Krakkó, szétlövés-elmélet

Tegnap egész este a verseny eredményeiről és tanulságairól beszélgettünk, utána pedig a blogot írtam, hogy ne maradjak el megint egy héttel. Reggel nem keltünk túl korán, ránk fért a pihenés az elmúlt két nap után. A szállásunk egy istálló felett volt, és igen olcsó volt (80 zloty). Valószínűleg azért, mert ez egy lovarda és a fő bevétel a lovagoltatás, a szállást pedig önköltségi áron adták. Ágicza érezte (vagy érezni vélte) a lószagot a szobában is, de engem nem zavart semmi ilyesmi. Megállapítottam még - a tréner lány fenekét elnézve (hosszan, merengve) -, hogy a lovaglás láthatóan jót tesz a női idomoknak.

Ezúttal sikerült parkolóhelyet találnunk Krakkóban. Ez sem ment könnyen, sokat keringtünk, de végül éppen előttünk állt ki valaki és mi rávetettük magunkat a helyre.

K-RGS Kupa, Czerwona Góra

Jurekék korábban keltek, még reggel is főztek a versenyre. Hatalmas kondér chili lesz a menü, így szemre és illatra elég jónak ígérkezett. Megreggeliztünk, mégpedig jajesnyica nevű habart tojásos és virslis eledelt, aztán összepakoltunk és mentünk a lőtérre. Ott - alig hogy kipakoltunk - rögtön odasereglettek a kollégák, Ági CZ-jének egyedi tusáját nézegették, körbe is fotózták. Ilyennek nem nagyon látták még a 'cézetkát', ahogy ők a CZ-t becézik. Most ezzel fog lőni Ági, ugyan csak 7,5 J-os, de ez neki abszolút örömlövészet.

K-RGS Kupa, Czerwona Góra, 0.nap

Erre a versenyre könnyen találtunk szállást: a szervező, Robert egyik barátja (szintén lövész) a közelben lakik és meghívott magához. Már nagyon lelkes, 'egy NAGY ÜVEG żubrówkával' (spéci lengyel vodkaféle) vár minket. Ahogy elnézem, nagyon lelkes, örömlövészkedő társaság van arrafelé. Ma délután építik a pályákat és lehet belőni is, felkínáltam a segítségünket és a távmérőt is, ha kell. Volt egy olyan érzésem, hogy ez inkább örömlövészet lesz, mint vérre menő meccs, de talán nem is akkora baj ez. Robert aláírásában az áll, hogy népszerűsítsük a sziluettlövészetet, erre rá is kérdeztem, és valóban :-) Azt nem tudni, ezen a versenyen lesz-e sziluett, az állatkáimat mindenesetre felkínáltam, ha szükség lenne rájuk.

Szinte percre pontosan délután négyre értünk oda, amikorra Roberttel megbeszéltük, hogy kezdik a pályaépítést. A kőbánya pont olyan volt, mint amilyennek a fotók alapján elképzeltem, talán csak kicsit kisebb átmérőjű, viszont nagyobb magasságokkal-mélységekkel. Már csak ezért a látványért is érdemes volt eljönni. A kő itt vöröses, innen is kapta a nevét, mégpedig mészkőszerű törmelékeket fog össze valami vöröses puhább kőzet.

Fatemplom Spytkowicében

Már új térképek vannak a menőkében, és így sokkal jobban ment minden. A régebbiek valószínűleg a határoknál nem találkoztak egymással rendesen, azért került akkorákat. Most viszont valóban a legrövidebb úton mentünk és sokkal jobb utakon is. A képen Spytkowice fatemploma látható, ahol út közben megálltunk.

Fotóalbum: Spytkowice

Sziléziai Kupa, Bujaków

Ez a nap tökéletesen indult, teleettük magunkat a reggelinél, pár szendvicset el is csomagoltunk a versenyre és elindultunk. A belövőpályán több ismerős is odajött hozzánk és nézegették a puskám új ruháját. Úgy látom, ez tényleg így működik: az első versenyre kell csak eljutni valahogy, aztán már exponenciálisan nő az ismerősök száma és sorra hívnak meg a következő versenyekre.Egyre többen ismernek, még akivel nem nagyon beszélünk (a sok hunteres), ők is tudják, hogy kik vagyunk. Mivel nekik konkurenciát sem jelentünk, ők aztán abszolút őszinte jóindulattal fogadnak minket.

Sziléziai Kupa, Bujaków, 0.nap

Az utazást félig átszunyókáltam, de elég tempósan haladtunk. Volt pár útépítés, ahol kerülnünk kellett illetve várni elég sokat a több kilométeres, egysávos útra, de végül is négy óra felé ott voltunk a Bujaków-i lőtéren. Ez voltaképpen egy régi rakétabázis, nem klasszikus lőtér, viszont a hangulat hasonló, mint a rétsági lőtéren: lepukkant romos épület, terepszínű festések, szalonnát sütő társaság. Megkérdeztem a srácokat, ki beszél angolul, és egy hivatásos katona lett az önkéntes idegenvezetőnk.

Változ(z)atok fehérre...

Már régóta érlelődik bennem a teljesen fehér ágyás gondolata. A növényanyag nagy része is meglenne hozzá, ötlet van, hely van, csak éppen mindenkit meg kellene mozgatni hozzá, és az komoly elhatározást igényel. Addig is, a tavalyi, hasonló témájú poszt mellé most felsorakoztatok újabb néhány versenyzőt, akik remekül megállnák a helyüket egy ilyen monokróm, fehér-tarka környezetben.