2010. március 19., péntek

Hengerfarigcsálás

Úgy döntöttem, ezt az íves előagyat és pofadékot már érdemes lenne legyártatni... Több forrásból is volt még cseresznye faanyagom, most leteszteltem őket, milyen lenne a színük beolajozva. Kis darabon lecsiszoltam és a teak olajjal lekentem őket. Gyakorlatilag ugyanazt a színt kaptam, mint a mostani alkatrészeké, nem lenne túl elütő, ha pár darabot újra legyártok a fa alkatrészekből.

Mivel Lacinál előre láthatóan nagy meló lett volna a fa alkatrészek kiesztergálása, még egyszer megkérdeztem az asztalosomat, nincs-e mégis valami embere a faiparban. Kiderült, hogy van esztergályosa Vácon, el is vittem neki az új tömböt. Talán ki tud szedni belőle 2 előagy+pofadék készletet is. El is vittem neki a faanyagot. Nyugdíjas öreg bácsika, aki már csak mindenféle kisebb munkákat vállal ismerősöknek, péntekre kész is lesz vele. Lacinak határozottan nagy könnyebbség, hogy csak marnia kell és nem kell vesződnie az esztergálással egy alapvetően fémmegmunkálásra berendezett műhelyben. Abban maradtunk, hogy hosszában elfelezi a pallódarabot és csinál két hosszú hengert. Nem lesz meg a teljes palást, de egy részét úgyis le kell majd marni, az lehet egy síklap. Így két-két előagyra és pofadékra lesz elég a faanyag.

Arra gondoltam, hogy ha itt a nagy alkalom esztergáltatni, akkor jó lenne megtudni, nem fejlődött valamit a kísérleti körtemarkolat az elmúlt fél évben. Fel is hívtam Maikot és az derült ki, hogy a forma teljesen maradt a régi, csak az átmérő lett 50 ill. 55 mm, ez utóbbi a nagyobb kezű versenyzőknek. Ellenőrzésképpen lemértem a fekete műanyag markolatot, amit még a tusa átalakítással együtt csináltam, érzésre alakítva ki a végleges formáját: a legnagyobb átmérője 54,7 mm :-)

El is készültek a fadarabok, nagyon szép simára csiszolva, a palást egy része legyalulva. Az egyikből rögtön levágattam egy kisebb darabot, mert egy kísérleti markolaton gondolkodom, csak hogy milyen lenne, ha minden hengeres lenne a puskán. Elvittem a körtemarkolatot is, hogy annak alapján, de az újonnan kifejlesztett méretekkel csináljunk még egy körteformát. Sajnos, cseresznyefát nem talált otthon Sanyi bácsi, még egy bükk volt a leginkább hasonló árnyalatú, abból csinálta meg. Az alján nem lett pontosan olyan az ív, gömbölyűbbre csinálta - érdekes, hogy a gombócmarkolat alját is ugyanígy kikerekítették a mintakészítők annak idején. Egyébként Sanyi bácsi is mintakészítő volt, de most már csak esztergálással foglalkozik. És ilyen a fadarabok erezete. Az egyik rövidebb darab nagyon fehéres részből jött ki, de a többi nagyon látványos. A bükkfa meg, hát olyan, amilyen.


Megterveztem az új pofadékot és az előagyat, komplett gyártási tervet csináltam a marásra. Lacit megkértem, hogy készítsen elő egy markolatba való acél betétet, hogy mire odaérek, már csak bele kelljen raknia.

Lacinál aztán megcsináltuk az időközben felmerült átalakításokat. A tusában tovább martuk a felhúzókar helyét. Ezt teljesen én csináltam a nagy marógépen, Laci közben az új körtemarkolathoz csinálta az acélbetétet. A kis lépcsőt az alján és az oldalán szándékosan hagytam meg, nem akartam sehol sem feleslegesen leszedni az eredeti piros festésből.


Megcsináltuk a próbamarkolatot is a kis hengeres darabból. Laci alápakolt lemezeket és így bele tudta esztergálni a betét helyét. A körtemarkolatot sajnos csak úgy tudta megfogni, hogy négy ujjhegynyi, lapos benyomódás maradt utána a legszélesebb részén.


A betét készítése már gyakorlottan ment, nagy emelkedéssel egy fél mélységű menetet vágott a külső oldalára, inkább csak egy spirális barázdát, ami segít majd a ragasztásnál. Utána a múltkori kétkomponensű szuperragasztóval beragasztotta a markolatokba.


Elkészült a rozsdamentes felhúzókar, Laci valahogy megoldotta a rovátkolást is, és tökéletesen működik vele a puska.


Megoldottam a pofadék csavarjainak lefixálását is. Volt két kis rozsdamentes távtartó gyűrűm, azokkal megemeltem a pofadék tartósínjét és itt egy-egy anyával lerögzítettem a csavarokat. Még raktam egy alátétet a csavarok feje alá, ami kicsit ferdén fér csak el az alsó műanyag alkatrész belsejében, ezért elfordulni elfordul, de nem igazán tud eltávolodni egymástól a két rész. Vettem még egy adag csavart, zárt anyákat a válltámaszhoz, mindenféle szükséges méretű egyéb csavarokat. Természetesen, az anyák is rozsdamentesek.


Amíg Laci a markolatokon dolgozott, én megcsináltam a fa alkatrészek marását. Szeretem is csinálni, de az se hátrány, hogy amit én megcsinálok, annyival hamarabb végzünk, munka pedig volt még elég. Beüzemelt egy leszorító szerkezetet, minden művelet előtt beállította a gépet és megbeszéltük, mit hogyan kell csinálni, aztán szépen csináltam. Az első fázis a felület síkba marása volt, egy nagy hengeres marófejjel végigmentem az egész felületen, ez lett a bázis és innen mértem ki minden mélységet.


Kimartam a tartólemez helyét, sajnos kétszer is rossz irányba tekertem a marógép kerekeit, így lett egy túllógó marás oldalra és mélységében is egy. Csak utána mondta Laci, hogy célszerűbb néhány tizeddel előtte abbahagyni és csak a legvégén menni végig az utolsó tizedeken, nagyon óvatosan. Még szerencse, hogy mindez alul lesz és nem fog látszani.


Így a marógéppel megvezetve gyerekjáték volt a helyükre behajtani a metrikus dübeleket is, majd kézifűrésszel levágtam méretre a két végét. Utána következett az előagy, a felső sík elsimítása után kimélyítettem a közepét. Ez a maró a közepén nem tud marni, ezért lefelé csak oldalirányú mozgás közben lehetne ereszteni. E helyett azt találtam ki, hogy egy 10-es kétélű maróval lefúrtam a két végén, és így - mivel a közepe már ki volt marva - simán lehetett lefelé is tolni. A látszat ellenére a maró abszolút nem tépte a fát, gyönyörű éles széleket hagyott mindenhol, csak munka közben nézett ki így.


Aztán belemartuk a 45 fokos letöréseket is. Itt nem ártott volna egy 56 mm-es, lemart lapú henger, ami a puskát szimbolizálta volna, mert a tusát a lefogások miatt nem tudtuk odailleszteni. Egyszer kivettük a helyéről és akkor kicsit szűk volt, nem feküdt fel a puska az alján, hanem két oldalt feszítette a ferde síkokat. Visszaraktuk, levettünk pár tizedet - tényleg csak egy párat - és akkor már túl jó is lett, picit lötyögősre sikerült. Mindegy, felcsavarozva elég stabil lesz így is, de bele is lehet ragasztani valami vékony betétet, ha nagyon kellene.

A lefűrészelt végeket is síkba martam. Laci nem merte befogni a kész hengerfelületeket a satuba, de két parafa között kipróbáltam és gyönyörűen ment a dolog. Egyedül a próbamarkolat alját tépte fel kicsit, az már a palló legvégéből készült, a repedezett anyagból. A többinél viszont nagyon szép felületet kaptunk.


Ilyen lett végül a tusa összerakva, hengeres fa alkatrészekkel, előrébb tolt csőrögzítéssel:

0 komment:

Megjegyzés küldése