És, hát át kellett gondolnom erősen a hengeres fa alkatrészek sorsát. Tanulság: az öncélú és felesleges formalizmus öncélú és felesleges. A hengeres markolat ha nem is a kukában végezte, de csak mementóként került fel a polcra, nem fogom én már ezt használni, azt hiszem. A pofadékot billegtető rendszert is visszabontottam, viszont kiderült, hogy fixen rögzítve is egészen használható, úgyhogy ez még marad a puskán. Az előagynak pedig csak annyi kellett, hogy lemarjunk 3-4 mm-t az aljából. Ezzel már keletkezett egy kis lapos rész az alján és két tompaszögű él, és máris nem csúszkál sehová. Kurva életbe, hogy ezekre nem a lengyel verseny előtt jöttem rá...
Elkészült viszont a rozsdamentes acél felfogatólemez a pofadék alá, méretre teljesen a gyárival egyezik, csak míg az 81 g súlyú volt, ez 250. A képen látható mellesleg a két új háromágú csavar is. Eredetileg csak a válltámasz magasságállításához terveztem, de az első túl rövid lett, beleütközött az állórészbe, és ezen kívül nehéz is volt tekerni. E helyett csináltattam egy nagyobbat, vastagabb fülekkel, a régit pedig beraktam a válltámasz hosszát állító bumfordi gyári műanyag csavar helyére, mint dizájn elemet. Ide tökéletesen beleillett, és ezt nem is állítom olyan sűrűn. Mondjuk, nagyon szép ez a három ágú dizájn, de nem kényelmes tekerni, egy rovátkolt henger tulajdonképpen praktikusabb lett volna. Viszont abszolút egyedi, ilyet senki más nem használ, gondoltam a megtervezésekor - most már azt is tudom, hogy miért nem...
Leolajoztam a fa alkatrészeket. Egyelőre úgy érzem, elég volt a kísérletezgetésből, visszakerültek a jól bevált cuccok. De azért elviszem ezeket is magammal Angliába, aztán még kísérletezgetek velük, hátha...
0 komment:
Megjegyzés küldése