A klubban nem sokat tudtam lőni, mert kezdték építeni a pályát és a belövőpályát is lezárták. Helyette segítettem a pályaépítésben, Steve mint gyakorlott pályaépítő irányította a munkálatokat, mi a célokat vittük ki.
Úgyhogy, hazaérve még dolgozott bennem a tettvágy, tartottam egy kis pótedzést a kertben. Mindenekelőtt végiglőttem az inverz sziluetteket, 10-10 lövés mindegyiken. Sokszor rossz ránézni ezekre a platnikra, mert a maguk meztelen valóságában mutatja meg a hibákat, de többet lehet tanulni belőle, mint a rendes célokból, ahol csak annyit látok, hogy nem ment le.
21 m, 15 mm ülve, 25 mm állva. Érdekes, hogy az ülő lövések egymás tetejére csapódtak, de sikerült egy jó magasat és alacsonyat is lőnöm. Állva egész jól ment.
49 m, 40 mm térdelve/állva, 25 és 40 mm ülve
Az előírt testhelyzetű lövéseknél azt találtam ki, hogy a bal oldal volt a térdelő, a jobb pedig az álló. Így ha valamelyiket eltaláltam, akkor azonnal pozíciót váltottam, míg ha nem ment le elsőre, akkor arra gyakoroltam többet, amíg csak nem sikerült és akkor újra jött a másik. A gyakorlatban ez főleg az álló lövések ismétlését jelentette... Ülve nem nagyon mentem ki a 40-es célból, egy-két lövést vitt ki a szél. A 25 mm-esen azért már jobban látható, mekkora szórással lőttem.
0 komment:
Megjegyzés küldése