Harlow Carr -t viszont még éppen a látogatásra érdemes időben sikerült elcsípnem, igaz, elég bánatosan néztek ki a gyülekező fellegek, amikor nyitásra már ott parkoltam a főbejárat előtt, de ahogy melegedett az idő, úgy sütött ki fokozatosan a nap és igazi, őszi arany fények játszottak a még meglevő vörös-sárga lombok között.
Ez is, mint minden, a társaság kezelésében levő kert igyekszik ízelítőt adni a különböző kertstílusokból és mindezt elképesztően nagy területen, 20-30 hektáron teszi, és ez kert sem kisebb. Itt is érdemes kiválasztani egy haladási útvonalat, mert visszamenni azért, mert kihagy az ember ezt-azt, komoly mennyiségű gyaloglással jár. Itt a szelíd lankák nem nehezítették meg a dolgomat, viszont az erdős felső útvonalat egy az egyben kihagytam, és inkább a lenti, virágos-ligetes részre koncentráltam.
A kert egyik sarkában kerttörténeti kiállítást lehet látni: a különböző kertstílusokat felvonultató egy-egy bemutató kert végigveszi a különböző korokat a kínai stílustól kezdve a századfordulón át a hetvenes évekig, sőt, egy Djarmuid Gavin által tervezett kert is ott figyel már a sorban, mint a modernizmus megtestesítője... Tanulságos, ahogy a John Brookes által fémjelzett hetvenes-nyolcvanas évek térformálását élőben látja az ember, ahogy tapintható közelségbe kerül, amit eddig a könyvek lapjain látott csak.
Az időutazásból kikeveredve, az átkötő részként szolgáló füves pampákon és a tavak mellett elballagva a következő, nagyon megfontolásra érdemes részlet a téli színekkel játszó ágyások górcső alá vétele, ahol azt igyekeznek bemutatni, milyen növényválasztással lehet a téli kertbe is némi színt, kontrasztot és izgalmat csempészni. Némi kárörömmel vegyes vigyorral néztem, hogy nekem már szerencsére nem kell ilyen trükkökhöz folyamodnom, elég lesz az örökzöldek elképesztő tárházából válogatnom, ha csak nem kell egyszer majd hasonlóan mostoha, fagyzugos körülményekre terveznem újra... Ízelítőül egy fotó:
Az ősz vége sajnos nem a sziklakertek ideje, de egy jó kis sziklakibúvásos erdőrészletet, tavacskával sikerült megörökítenem, ahol nem csak a japán juharok tobzódtak az őszi színekben, de a már halódó növényzet ellenére is nagyon megkapó volt a part a megerősödő, majd elfogyó napsütésben. A tópart még mindig nagy vonzerőt gyakorol rám, főleg a kerti méretekben mért nagyságú, kedves kis vízpartok, amiken látszik a gondos kéz és a nemes növényanyag. A katsurák már az utolsó leveleiktől szabadultak meg, úgyhogy sajnos már alig illatoztak, de ettől eltekintve szinte tökéletes volt az érzés ott, a padon üldögélve.
Apropó, padok. Ezekből a kerti alkalmatosságból azt hiszem, ez a kert viszi a prímet: a fáradt vándornak lépten-nyomon le lehet rogyni egy-egy réz plakettes padra, aminek támláján elolvasható, kinek az emlékére állították, kinek volt a kedvence az adott kertrész, ahol felállították, szóval személyre vannak szabva, és kicsit a közelmúltat is visszacsempészik, legalább a hajdanvolt látogatók emlékével...
A konyhakertek igaz, hogy nem az érdeklődési területemhez tartoznak, de az itteni a maga organikus kialakításával elég érdekes volt ahhoz, hogy végigsétáljak rajta, és egy-egy ötletet, mint az emelt ágyások oldalához a fűzfafonat használatát ellessem és elraktározzam későbbi hasznosításra. A fűz egyébként partfal megfogására is kiválóan alkalmas, láttam belőle példát a kert árnyékos-patakos részén, ahol két lépcsőben tartotta a partot egy-egy meredekebb részen. Igaz, egy nagy terheket elbíró támfal nem váltható ki a használatával, de lankásabb részekre kiváló alternatívát kínál.
És végül Harlow Carr ékessége, a nagy évelőágyások sora. Azt hiszem, ilyen masszív tömegben most láttam először ágyás-kiültetést, de ez már az én szememnek is durva... Keresztben-hosszában, formális, téglalap alaprajzon, néhol összefutó szögekben hatalmas, masszív növénytömbök, 5-10 m2/növény elosztásban, a szemet nem kímélő forgatagban és színösszeállításban, sok ezer négyzetméreten át, száz- százötven méter hosszú ágyássorok, hogy a köztük levő gyepen az erdőig ellátni. Waterperry-ben ízelítőt kaphattam már, milyen, amikor egy ágyás őszre van optimalizálva, de ez méreteinél fogva letaglózó. Még így, ősz legvégén is ütős kompozíciók vannak, hála a fűféléknek, a színes lombnak és a még ilyenkor is virító, utolsó mohikánoknak - na meg a szinte alig meglátszó, még most is csak elvétve fagyos éjjeleknek...
Egy ilyen színorgia után megnyugvás volt újra a yorkshire-i táj valószínűtlenül zöld dombjain visszafelé autózni, és a szemem meg-megpihent a még délidőben is súrlófényekkel plasztikussá tett dombhátakon. Az örökké zöld dimbek-dombok, amit itt a tél nem tesz tönkre, és csak a hópaplan tud egy-egy rövidebb időre megfosztani tőle...
A kert hivatalos weboldala: RHS
Fényképalbum: RHS Harlow Carr
0 komment:
Megjegyzés küldése