2011. április 11., hétfő

Tófenntartás

Amikor a tóra, mint kertépítészeti elemre terelődik a szó, mindig azzal a makacs prekoncepcióval kell megküzdeni, miszerint a tófenntartás csak profiknak való, komplex feladat, amit mezei júzer évtizedek alatt sem tud elsajátítani. Erre szoktam felsorolni, hogy a tóval kétféle feladat van: létesíteni, majd gyönyörködni benne...




Hozzáteszem, ideális esetben. Ha majd elérkezik az idő, hogy nagyon feltöltődik, akkor persze kb. öt-hat évente kipucolni, vagy darabokban: minden ősszel egyszer. Ezen kívül körülbelül csak arra kell odafigyelni, hogy megfelelő mennyiségű növény legyen benne, vízen belül és kívül is: minél jobban hasonlít a természetre, annál kevesebb macera lesz vele!


Néha, talán még érdemes a partján a túlburjánzott vegetációt megfékezni, azt is inkább látvány szempontjából és nyaranta, ha muszáj, akkor a tündérrózsákat szétosztani meg kitermelni egy-két talicskányi hínárt a tóból, hogy víz is látszódjon benne, ne csak a növényzet.


Igazán minden a létesítésekor dől el, és itt kell nagyon odafigyelni. 10m2 alapterület legyen a minimum, amivel tavat csinálunk, ez már képes beállni és működőképes rendszerként funkcionálni. A víz 1/3-a maradjon csak fedetlenül, a többi úszónövények és tündérrózsa-levél borítást kapjon. Utóbbi csak napon hajlandó nőni, a tó viszont a túl sok napsütéstől hajlamos túlmelegedni, és ez durrantja be az algákat is - tehát legyen a nagyja mély víz, kevés parttal, de körkörös mocsárzónával.


Úszótónál kell egyharmad tisztítózóna, kétharmad medence, finnyásabbaknak csak az előbbiben hal és növény, nehogy lefejeljenek egy-egy kíváncsi aranyhalat tempózás közben és a tócsagazok se próbálják az indáikat a bokák köré csavarni orvul... :P Ilyen helyhez persze szivattyú is dukál, ami a két rész vízmozgását van hivatott megoldani. 40-45 m2-től már tökéletesen és technikamentesen működőképes a rendszer szeparált tisztítózóna nélkül is, a vízszűrő mocsárzóna természetes csodája...


Télre való felkészülésnek elég, hogy nem hagyjuk a lehullott lombot belerohadni a vízbe, valamint ha tél végén levágjuk a nádat és a jég feletti mocsári évelőket. Télen nem akarunk pánikszerűen lékelni, mert csak megzavarja a halakat, akik a mintegy 5C°-os vízben félig hibernált állapotban lebegnek és eszük ágában sincsen sem megfulladni, sem éhen halni. Mellesleg egy természetes és nem túltelepített tóban nyáron sem hajlandóak külső kajaforrás nélkül feldobni a pacskert az uszonyaikat, találnak maguknak éppen elég kaját, a plusz bomló tápanyag csak szennyezi a vizet.


Békafóbiások és víziszonyosok talán az egyetlen olyan embercsoport, akiknek nem merném jó szívvel ajánlani a természet ezen csodálatos kis darabkáját - mindkét dolog a tóval együtt jár, a csöppet sem halk békakórus májustól augusztusig dettó.


A gyerekek vs. tó: amint elég nagyok ahhoz, hogy betartsanak egy-két alapszabályt, simán kiengedhetők a víz mellé, szóval teljesen alaptalan a para, hogy bajuk lesz belőle. Azon kívül, hogy naphosszat a partján ülnek és hatökrös szekérrel sem elvontathatók onnan, valamint rendszeresen az apró kezekben fickándozó békára, óriás szitakötőkre és a házba hurcolt ebihalakra lehet számítani, amit feltétlenül meg kell szemlélni a szülőknek, mint hadizsákmányt. Talán ez az egyetlen reális érv, ami kellemetlenségként a tóval együtt járhat egy kisgyermekes családban...


A látvány viszont maximálisan megéri. Nemde?

0 komment:

Megjegyzés küldése