2012. január 28., szombat

Upper Hambleton

Éreztem azért, hogy lassan már ideje lenne hazaérni, ma már harmadik napja vagyok úton. De ahogy a menőkében terveztem a hazautat (kis kerülőkkel, hogy mégse csak a pályán döngessek végig), egyszerűen nem lehetett kihagyni egy olyan falucskát, ami egy nagy víztározó közepébe benyúló szigeten van, csak egy keskeny földnyelv köti össze a parttal. Ezeket a borostyánnal befuttatott fákat elnézve már tudtam, honnan jött a Gyűrűk Urában az entek ötlete.


Nagyon nyugis kis falucska Upper Hambleton, ilyen helyen persze érthető is. Ez a ház tetszett a legjobban, több irányból megközelítve is feltűnt, hogy de szép kis ház, aztán jöttem rá, hogy megint ugyanazt látom.


A víztározó mesterségesen készült a 70-es években, egy völgy elárasztásával, a három szomszédos faluból csak a legmagasabban fekvő maradt meg, Közép- és Alsó Humbleton áldozatul esett a Rutland Water építésének. Szóval, az öregek még emlékezhetnek arra, mikor innen csak a szokásos hegyeket-völgyeket látták...


Megakadt a szemem ezen a kis vas kereszten a templomkertben. Szinte eltörpült a nagy kő síremlékek között. Ha majd az asszony a sírba visz az örökös aggódásával, én is ilyet kérek.


Természetesen itt is megnéztem a templomot, ez egy ilyen nap volt. És még mindig nagyon szép napsütéses idő, bár már laposan elnyúltak az árnyékok. Utána már nem nézelődtem tovább, kocsiba ültem, a legrövidebb úton visszamentem a pályára és estefelé haza is értem.


Fotóalbum: Upper Hambleton

2 komment:

Agicza írta... [válasz erre]

És ha már templomok, akkor az idetévedő ne felejtse el megnézni a víztől megmenekült St. Matthew's Church-öt sem, aminek alapjai kissé a vízszint alatt helyezkednek el: www.rutlandhistory.org

sameria25 írta... [válasz erre]

Addig örülj, amíg aggódik. :-)

Megjegyzés küldése