Kéklő halvány...

Amikor az ember lányát egy ilyen förgeteg űzi egészen hazáig, utána két dolog várható:

Az egyik, hogy megtelnek az esővíz-gyűjtő hordók, sőt, ezután legalább két napig nem kell locsolnia. :P

A másik, hogy épp a szemben levő mezőn véget érő, vibráló vízpárás, szikrázóan élénk,  dupla szivárványt fotóz, hófehér vadgalambok szárnyalásától kíséve, ahogyan azt kell... :D

Ha az ír legendákból ismert leprikónok fazék aranya is kellett volna, ahhoz azért elég gyorsan kellett volna ásni, ugyanis a szivárvány lába, míg fotóztam, szépen távolodott tőlem... :P

Aztán a teljesség kedvéért még egy teljes, padlótól padlóig szivárvány, némi utómunkával összerakva, kis kompenzációként az égiháborúért. :P Felejtősebbek kedvéért a poszt címe pedig innen:

Weöres Sándor: Bolygó zápor

Bolygó zápor

libben, táncol,

suhog a fü sürüjén, fa ágán.

Kéklő halvány

felhők alján

kivirul a ragyogó szivárvány.