2012. augusztus 18., szombat

Világbajnokság, Isfjorden, 2. nap

A mai versenynap: 4-6. hely - 47/50 pont - 97,9% (max. 48)
Találati arány: Álló 50% / Térdelő 100% / Ülő 98%

Összesítettben: 9-10. hely - 92/100 pont - 95,8% (max. 96)
Találati arány: Álló 50% / Térdelő 100% / Ülő 95%

Ma reggel kezdtünk, a 6 órai felkeléstől kicsit gyűrött orcával támolyogtunk ki a belövőpályára, aztán már kezdődött is a verseny.


A pálya nem sokat változott, felcserélték az álló és térdelő pályákat, illetve az egyik dombnak felfelé néző pályából lett álló, ezen kívül pár célt áthelyeztek a többi részen is, de került 25 mm-es 40 m fölé is.


Az időjárás hasonló volt a tegnapihoz, hibátlanul végiglőttem majdnem mindent, az első hibám természetesen a lefelé néző álló pályánál volt, elbasztam nem csak a távolit, de a közelebbit is (ez ugye még lejjebb volt). Aztán még egy rejtélyes alá lövés, így 3 hibával zártam.


Az általános tendencia azonban a rontás volt, a legtöbben a tegnapinál többet hibáztak, így összesítettben feljöttem a 9-10. helyre. Reményeim szerint a harmadik napra még fáradtabb lesz mindenki, így amit elvesztettem a rossz monotonitástűrésemmel, azt talán behozhatom állóképességgel és idegekkel.


Az alábbi képen látható egy nagy matrica a távcsövemen a rajtszámommal, ezt arra találták ki, hogy mindenki beazonosítható legyen később a fotókon. Mondjuk, én a világ top100 FT-lövőjét amúgy is felismerem a puskájáról és a lövőstílusáról.

0 komment:

Megjegyzés küldése