Hétfő délután már Hollandia északi felében barangoltam, különféle kastélyokat és kis városkákat megnézve, este Németország északi csücskéig jutottam el. Kedden átvágtam Dánián és Svédország délnyugati partjain, itt nem tettem nagy kitérőket, csak egy-két utamba akadó látnivalónál álltam meg és egész a norvég határig eljutottam. Szerdára már csak Norvégia maradt, de a rengeteg sebességkorlátozás miatt ez egy egész napos program volt. Errefelé inkább már csak természeti látnivalók vannak, vízesésből viszont fantasztikusakat láttam. Vicces, hogy Ágicza nem jött velem, mert nem akart itt északon a jegesmedvék földjén fagyoskodni. Ehhez képest én végig 25-30 fokban és ragyogó napsütésben utaztam, míg ő Angliában 16 fokban ült az esőben...
Szóval akkor a 0. nap...
A délelőttöt alvással töltöttem, egy óra felé támolyogtam ki a verseny helyszínére. Egyből megértettem, miért nem tudtak itt semmiképpen sem 3x50 célt kirakni, a lőállások voltaképpen egy domb keskeny gerincén voltak szorosan egymás mellett, és onnan lőttünk két irányba is. Alapvetően háromféle lőirány volt: a legtöbb célt egy völgykatlanba (régi kőbánya) tették ki, más részük erős hegynek lefelé lövés egy ritkás erdős részen, a harmadik enyhén felfelé, de ide sok potya célt is kiraktak, ezen a felén a három nap alatt egyet sem hibáztam, és szerintem más sem nagyon. Ez csak azért volt gond, mert azok a célok, amiket az első 20-30 helyezett gyakorlatilag mind meglő, azok mintha nem is lennének a versenyben.
A belövőpálya egy nagy sziklakatlanban volt a szomszédos kőbányában, kövek közé szorított fahasábokra tűztek ki papír célokat, enyhe szél fújt, de elég jól használható volt a pálya. A távcsövemet elérte a 'dorsteni betegség', ugye ott az alacsony tengerszint feletti magasság miatt méterekkel alá mért mindent, és itt sem voltunk sokkal a tengerszint felett. Eleinte nem tudtam, nem lövőhiba-e, mert sose lehetünk biztosak abban, mennyire pontosan vannak kitéve a célok. De kerestem egy 25 m körülit, annál 3-4 m távmérési tévedés sem jelenthet különbséget, és ott gyönyörűen a helyükre mentek a lövések. Megalkottam tehát azt a hipotézist, hogy még 5 fokot hozzá kell adni a mért hőmérséklethez, és akkor lesz használható a távmérés.
Nagy újdonság volt a korábbi versenyekhez képest, hogy ezen a nulladik napon lehetett egy kicsit ismerkedni a pályával, az 1-14. lőállásokba kiraktak célokat, hol papírt, hol rendes bukócélt. Amint később kiderült, kb. a felük volt a versenyen is használt helyén, másik felük csak úgy valahol, de a szélirány kiismerésére ez is tökéletes volt. Nagyon jó ötlet volt ez a gyakorló kör.
Sajnos, egy dolognak nem tulajdonítottam elég nagy jelentőséget, pedig úgy akár még egy dobogós helyet is megcsíphettem volna: az egyik lőállásban egymás után vagy ötször lepengettem állva egy 40 m körüli célt, ami a katlan túlsó felén volt, az angol kollégák már kérték, hogy hagyjam abba, mert frusztráló - de a katlan aljában lévő 25 méterest csak harmadik próbálkozásra tudtam leszedni! Egyszerűen ezek a mélyen lefelé lövős álló célok nem mentek, nem tudtam rendesen rátartani a puskát, ingadozott jobbra-balra a kezemben.
Az is jó volt, hogy nem volt lövési limit, mindenkinek volt 3 perce egy-egy pályán és ezalatt annyit lőtt, amennyit akart. Én előrelátóan vittem magammal egy pót légtartályt is és így legalább kétszáz lövést kiszórtam a gyakorló körben. Nagyon tanulságos volt, főleg a papírra lövések. Nem is ment rosszul, elégedetten csomagoltam el a puskám, hogy ez így szép és biztos lövészet lesz, ha a szél is marad ilyen alig érezhető.
A nagy távolság miatt nem jött el annyi lövő, mint ha mondjuk Európa közepén lett volna a világbajnokság, de azért jó volt látni a rengeteg ismerős arcot, néha csak kapkodtam a fejem ahogy sorra üdvözöltem a kollégákat angolul, németül, spanyolul vagy éppen lengyelül.
A belövés után még elmentem megnézni a Trollstigen nevű szerpentinutat, egy vízesésekkel tarkított völgy két oldalán kanyarog végig, hát nem semmi látvány.
0 komment:
Megjegyzés küldése