Colmar

Még az özönvíz előtti időkben, amikor a zebegényi házikó épülőfélben volt, rendszeresen beszereztem az azóta is kedvencemként számon tartott francia lakberendezési folyóiratot, amiből a legtöbb ötletet szerintem meríteni lehet. Az Art & Décoration egyik kitekintő cikkében szúrt szemet Colmar, és azóta is szerettem volna megismerni a várost - most végre utunkba esett, hát meg is néztük jól a belvárosát.

Az egész napos csatangolás után még éppen időben érkeztünk, és először rettentően megijedtem, hogy ez a Colmar nem is az, amit én látni szerettem volna. Ugyanis ez egy nagyváros, és csak a szívében található az a rész, ami miatt én mindenképpen ide akartam jönni. A főtéren elég sok az új épület, úgyhogy gyorsan bevettük magunkat az első keskeny kis keresztutcába, ahol már több volt a fachwerk-es ház, mint a viszonylag modern, hátha előbb-utóbb látunk valami nekünk is tetszőt...

És persze, hogy csak egy kicsivel kellett beljebb mennünk. Bő másfél órát sétáltunk aztán a középkori polgárnegyedben, ahol a falon és a kapuk felett az 1300-1500 -as évszám nem számít kuriózumnak. Egy-egy ház gazdagon díszített, cirádás sormintái, na meg a műgonddal pingált freskói/secco-i is még nyomokban láthatók voltak és a zegzugos utcácskák hamisítatlan ódon hangulatot kölcsönöztek az egymásból kikönyöklő épületekkel és a sikátorokkal, macskaköves utcákkal és azokkal az apró részletekkel, amiket végigsorolni sem lenne könnyű... Ilyenkor mindig az jut eszembe, milyen színpompás, motívumgazdag és nem feltétlenül a mai ízlés szerinti cicomázottságú volt egy-egy tehetősebb polgár háza. A tény, hogy ezek bizony keményen festve voltak, méghozzá jó tarkára, a díszítőelemek, kőcsipkék színezve - kiemelve, mindenféle szimbolikus emberalakok egy-két homlokzaton, esetleg a sarkokban megbújva.

A román kor és a gótika vízköpői a templomon köszöntek vissza, ahol a falakat nekiálltak megtakarítani az idők szürke mocskától, és elősejlett a mézszínű-vörös-narancs kő, ami, mint a naplemente, szinte sütött a már fogyó fényeknél is.

A belváros alatt a felszínen időnként látni engedett patakocska vonul át, erre épültek a sétálóutca térré kiszélesedő részénél az éttermek kiülős részei. Rengetegen voltak, akik éppen ezt a napot választották egy kellemes szabadtéri vacsorához, és már-már alkonyodott, amikor végre elértük a legszínesebb képeslapokat megszégyenítően élénk kis városrészt, a cserzőmesterek negyedét.

Igaz, csak a vizet kellett követni, a parányi Velence (vagy Amszterdam, Brugges, esetleg Little Venice, kinek melyik volt előbb) minden sarkából tökéletes, már-már szürreálisan az. A parton és a városban elszórva scrabble-nek nézték a virágágyásokat, és kiültetésben szereplő növények latin neveit összerakták, hogy ne csak gyönyörködtessenek, hanem némi növényismeret is ragadjon az ott sétálókra...

Fotóalbum itt: Colmar