Amíg a GP délutáni fordulóját lőtték a Sywell lőtéren, kis körutazásra indultam a környéken. Great Brington egy kis falucska ('great' azért, mert egynél több utcája is van). A templom tűnt a legérdekesebbnek, hangulatos kis épület. És mint más kisközség templomaiban, itt is mindenkinek saját hímzett párnája van, és persze több száz éves faragások a padokon.
A keresztútnál tábla hirdette, hogy vasárnap délutánonként teával várják a betérőket. Kíváncsian várom, mikor szólítják meg a fiatalokat is (Techno Party szombat este, közreműködik: DJ Reverend). Amúgy szerintem nagyon jól csinálják, a templomok errefelé mind igen barátságos helyek, békés és derűs mindenki, igen jó érzés bemenni bármelyikbe.
Így jár, aki csak a kisebbik fényképezőgépét viszi magával, azt is széles látószögű előtét nélkül.
A templomkertben láttam egészen ősi sírokat is, még valami nagyon régi időkből.
Ahogy mentem vissza a versenyre, az út mellett láttam egy Bátor Nyulat. Szinte hihetetlen, de nem riadt meg, mikor megálltam mellette a kocsival, de még akkor sem, mikor kiszálltam. Csak miután már a második fotót csináltam róla és két méternél is jobban meg akartam közelíteni, akkor ugrott meg.
Fotóalbum: Great Brington
0 komment:
Megjegyzés küldése