2011. augusztus 31., szerda

Garda-tó

Mivel úgy kalkuláltam, hogy a nagy testvér Lago Maggiore és a Como-i tó mellett a Garda-tó eltörpül turisztikailag és fontosságilag is, így ideális helyszínnek kínálkozik arra az egy napra, amit a vb előtt Olaszországban poroszkálásra szánhatunk. Az Alpok déli lejtői, a festői szépségű egykori gleccsertó a meredek ormok között ideálisnak látszott erre a célra.


Ismétlem, látszott. Ugyanis amint az északi partnál elértük a tavat, keményen mellbe vágott az érzés, hogy ez bizony itt echte turista-paradicsom, annak minden hátrányával és embertömegével fűszerezve, úgyhogy szinte menekültünk Riva del Garda-ból dél felé a keleti parton. Az út hasonlóan végig a parton vezet, mint az osztrák Tóvidéken Hallstatt felé, ugyanis máshova nemigen fér el a kétszer egysávos út, így aztán nem csak a látvány, de a néha beduguló út sem volt éppen ínyünkre...


Visszafelé szerencsénkre már mérséklődött a forgalom és szabad parkolóhelyet is találtunk végre a tó mentén a naplementében, így sétálhattunk is egy kicsit a partján, bár fürdésre már nem jutott idő - és azt hiszem, erő sem, elég hosszú volt a nap.


További fotók itt: Garda-tó

0 komment:

Megjegyzés küldése