2012. április 17., kedd

Plzeň

Amíg parkolóhelyet kerestem, kétszer körbejártam a belvárost, de végül csak a folyó túlpartján tudtam leállni, egy poros kis mellékutcában, és úgy sétáltam vissza a főtérre. (A 'sétáltam' költői túlzás, testsúlyomat igyekeztem a lábujjaimra helyezni és óvakodva tipegtem végig a városon, mivel az új cipőbetét teljesen feltörte a sarkamat.)


Az egyik vendéglő előtt vasemberek voltak kirakva, és készítésükhöz gátlástalanul felhasznált mindent az alkotójuk, az előtérben lévő figura övére például egy vasúti kocsi hamutartója volt felhegesztve, mint övtáska.


Függetlenül attól, hogy feltúrták alapanyagért az egész MÉH-telepet, kicsit messzebbről nézve már teljesen plasztikus szobrok voltak. Az amúgy is mindig szeretem, ha egy művész nem veszi túlságosan komolyan önmagát és vannak játékos ötletei.


A fő attrakció persze a templom volt, időközben kidolgoztam annak is a technikáját, hogy lehet gyorsan és hatékonyan helyrerakni az épületfotók függőleges képsíkját, így még az ilyen, egész magas épületekről is elfogadható képeket tudok már csinálni.


Az aznapi személyes kedvencem ez az épület volt, ezt a fekete-fehér homlokzatdíszítést nem győztem fotózni.


Ahogy mentem vissza a kocsihoz, a hídon túl még egy utolsó fotót készítettem a belvárosról. Egy arra járó anyuka és lánya minimális angoltudással, de nagyon kedvesen magyarázták nekem, hogy a hídon túl sokkal szebb képeket is lehet csinálni. Mondtam nekik, hogy onnan jövök éppen :-)

Fotóalbum: Plzeň
A város weboldala

0 komment:

Megjegyzés küldése