2012. augusztus 5., vasárnap

Ightham Mote

Amikor a Trust bő huszonöt évvel ezelőtt szinte szó szerint belevágta a fejszéjét a vizesárokkal övezett udavarház felújításába, még nem lehetett tudni, mennyi idő alatt és egyáltalán mit tudnak megmenteni mindabból, ami az elmúlt majd' 700 év alatt itt kialakult. A restaurálási munkák állomásai külön kiállításon tekinthetők meg, a költségekkel most járnak 12 millió fontnál, amivel szinte romjaiból támasztották fel a tipikus kő-fachwerkes épületegyüttest, amin mindegyik évszázad bőven rajta hagyta a maga nyomát.


Házi kápolna, könyvtárszoba, lovagterem, fedett veranda, mikor mi volt a menő, ebben a többszárnyú, komplex épületben mind megtalálható.


A kedves kis udvarba lépve az ember csak kapkodja a fejét, hogy merről is kezdjen neki ennek az ínyencfalatnak... Aztán persze, miután kigyönyörködte magát a nyíló magnóliafákban és a medvékre méretezett, cizellált faipari remekmű (egyébként Grade I. listed, vagyis a legkomolyabb műemléki besorolást élvező) kutyaházban, akkor azért megnézi a táblákat és nekiindul a szobáról szobára, kanyargósan vezetett útvonalnak, amivel bebarangolható az épület összes megnyitott helyisége. Persze, nem mindegyik, mert néhánban még mindig dolgoznak (vagy a fenntartásért felelősek laknak), így talán jövőre meglesznek a konyha restaurálásával is; jelenleg az éléskamrából avanzsált konyhában kaphatunk ízelítőt a korabeli főzési körülményekről.


Helyiségenként a Trustnál szokásos módon jól informált, átlag 60-70-es önkéntes nénik és bácsik álldogálnak és a betérő látogatóval szívesen szóba elegyednek, mesélnek a hely múltjáról és az adott szobáról egyaránt, néha még kérdezni sem kell őket. :)


Az épület közvetlen közelében kialakított, klasszikus vonalvezetésű kertrészek közül a haszonkertben találunk egy taliga becsületkasszás növényt is, amolyan mentsmeg-ágyás jelleggel, és a megszokott zöldségek mellett bambuszbotokra fűzött sorban szagosbükkönyt vezetnek fel: a Brit Szigeteken szinte nemzeti sport minél színjátszóbb sweet pea-ket ütletni... :P


A fényképező akkujai már az utolsókat rúgták, de a szinte tökéletes gömb fromájú, kis úszó fekete, még szárnyatlan, de már komoly hangon sipákoló víziszárnyas-gombócokat lehetetlen volt kihagyni: mint a felhúzós játékok, úgy tepertek anyjuk után a vizesárok nagy körét zsenge koruk dacára teljesítve, aztán amint az első adag csöppség megvolt vele, és kikászálódtak a nekik fennartott kőpadozatra, az addig pihenő aprónép már tottyant is a vízre...


A Trust hivatalos oldala: Ightham Mote
Fotóink: a szokásos helyen

2 komment:

sameria25 írta... [válasz erre]

A hely szelleme itt csoportosan van jelem. :)
Nagyon különleges hely. Csak ámula,hogy mikkel volt felszerelve pl: a fürdőszoba.

Agicza írta... [válasz erre]

Szerencsére egyikkel sem találkoztunk, nem egy szellemtanya, mint pl. East Riddlesden Manor, amiről még régebben írtam, ám azóta sem találom a posztot... =:O

Ódon udvarházak komfortosítása: a radiátor-fotózás pl. hobbivá lett, annyi szép megoldást látunk már... :P

Megjegyzés küldése