Mivel a hegyekből zúdul alá, 10 foknál nem lehet melegebb a vize, de az uram bátor, és ahol egy helyen elegendő mélységben vájta ki a sziklákat a víz ereje, ott kényelmesen lehet az ár ellen úszni - szinte egy helyben. Nekem a gázlómadaraknak is elégséges mélységű átkelés is megpróbáltatás volt, nem hogy még lubickoljak is egy jégfürdőben! A nap viszont jólesően süt, de nem éget, ideális meleg van, csak a vízbe ne kelljen bemennem, inkább a laposra gyalult köveken sütkérezem, mint egy túlméretes gekkó.
Az út további részében szintén néhány tucat házból álló kis hegyi falvakat kerülgetünk, de ezek már lakott hely benyomását keltik, majd a következőbe be is megyünk, mert távolról is hívogató, ahogy a dombtetőn magasodik. Ez Peramea, az utcán háziállatok: kutya, macska, patakvízzel táplált itató, feszület, kőházak, és mégis... Valami mégsem klappol. Ez nem Dél-Franciaország és nem Anglia, és egyre inkább érzem, hogy valami rettentően hiányzik ezekből a falvakból, ami a fenti két országban megvan...
Az észak-spanyol építészetben a nagy méretek talán az oka, hogy nem tudok megbarátkozni ezekkel a településekkel - azt hiszem, most már mindent angliai mércével mérek - valamint a lepukkantság, ami kívülről, a falu összképén azt megközelítve, sziluettként még nem látszik, de odabent, a házak között kézzelfogható. Ami nyilván egyfajta össznépi mentalitásból ered, és azt hiszem, még inkább a felújításokhoz szükséges pénz hiánya miatt adódhat.
A növényanyagra viszont még itt, a magas hegyláncok között sincs panasz, Leander, Caesalpinia, fügefák, és ami még a mediterrán kertbe kellhet, minden megtalálható.
Ahogy közelítünk Franciaország felé, úgy lesz a tiszta spanyol nyelvűből először vegyes ajkú települések, majd tisztán katalán szót hallok, vagyis sem a spanyol, sem a francia nem hámozható ki belőle. Nagyon utálom, hogy itt először útjaink során semmit nem értek abból, amit körülöttem beszélnek, ha megállunk némi elemózsiáért.
Képek: itt és itt.
0 komment:
Megjegyzés küldése