Conques

Ha egy középkori városkát intakt formában akar látni az ember, akkor Conques a legtökéletesebb hely erre, és mint ilyen, büntetendő cselekmény kihagyni, ha Aveyronban járunk. Az általam valaha látott legszebb város, amivel csak álmaiban találkozik az ember - amíg el nem zarándokol ide, a hegyek közé jó alaposan eldugott és elfeledett településre, amit megkímélt a haladás szelleme, hiszen annyira kiesik a forgalmas csomópontok és úthálózat bűvköréből.

És ez a legnagyobb szerencséje, és azt hiszem, ennek a generációnak is, hogy ilyen formában egyáltalán fennmaradhatott. A városkában az utolsó előtti, könyvtár-kultúrház az egyetlen modernebb épület itt, de szerencsére eltakarja az előtte levő sok fa és nem zavarja a műélvezetet, ami a továbbiakban vár az értő és laikus, de sóvár szemekre egyaránt.

A város egyetlen, gépjárművel is járható főutcája átszeli az egész települést, két helyen lehet leparkolni, a város két bejáratánál, így autóforgalom szinte nem is zavarja az embert, amíg bámészkodik, szóval ha az embereket is csak középkori ruhákban engednék be, akkor teljes lenne az illúzió... :)

És nem viccből mondom, mert ez itt maga a tökély. Kicsi házikók egymáshoz szorosan simulva a hegyoldalban, girbegurba sikátorok,  a házak átlagéletkora  három-négyszáz év... Még az a két-három, nagyítóval keresendő hatvanas évekbeli darab is úgy befuttatva növénnyel, hogy a szülőanyja/építésze sem ismerne rá. Hortenziák tömege az icipici kertecskékben mindenütt, ahogy az ezen a környéken szokás, sok-sok virág minden lehetséges helyen; az erkélyen, a verandán, az árkádok alatt, a falakon, az egymás nyakában lógó, meredek kertecskékben. Cserepek az ajtóban, a házak oldalában, az utcákon, a lépcsőkön: ez a város nem csak a száz legszebb, de a száz legvirágosabb címet is alaposan kiérdemelte.

A főtéren az ezer éves Sainte-Foy templom áll, ami egyrészt a világörökség része, másrészt az El Camino egyik fontos állomása, harmadrészt elég sok mindent látott már megépítése óta. Többször bővítették, leégett, restaurálták, de nyújtott méreteivel a gótikus jelleget előrevetíti úgy, hogy a jellegzetes félköríves lezárásokat még megtartotta. Látványra az ablakokon kívül minden tökéletes odabent, bár a templomból valami hihetetlen szomorúság árad, és sehol az a jóleső melegség, mint mindenütt máshol a hasonló korú épületekben jelen van. Vagy a zarándokok szenvedéseitől, vagy a régi lángoktól, esetleg a rémes modern ólomüvegeitől van ez, nem tudom. Egy szerzeteseknek való zárda lakik a templom mögött, és egy kis forrás buggyan fel az épület oldalában.

A bejárat felett egy elképesztő részletgazdagsággal faragott, félköríves relief, ami a mennyet és a poklot együtt mutatja be, a hívők épülésére és a kőfaragó mesterek mesterségbeli tudásának emlékeként:

A falu lakossága az elmúlt három évszázadban 1000-1500 lelket számlált, mostanában jó, ha 300-an lakják. Talán ez a siker titka és a hagyományos, középkori építészet megőrzésének kulcsa... És ha letekintünk erre a zöldbe ágyazott kis völgyre, az egyforma, nagy gonddal kifaragott, íves, csillogó ezüst paladarabok összeállnak a sok-sok egymásba érő tetőkön egy kerek, mára már szerencsére megbonthatatlan egésszé:

Fényképalbum: Conques