2010. január 30., szombat

Edzés a Harriers-nél

Ma reggel jött meg Ágitól a csomag, elküldött pár alkatrészt a puskához, válogatott és válogatatlan lövedékeket, egyebeket. E-maileket írogatunk amúgy, és kiderült, hogy Skype-on át tudunk csetelni. A beszéd le van tiltva a mobilinterneten, de írni és fájlokat küldeni lehet.

Nagyszerű edzést nyomtam le ma a Harriersnél. Valami azt súgta, hogy inkább oda kell mennem, a sok nyitott tér többet segít a Dowry Hillre való felkészülésben, mint a Millride erdős terepe. Most a szokásos módon voltak kirakva a célok, a tavak túlsó partjáról lőttünk a belövőpálya felé. A múltkori elrendezés csak a WL miatt volt, hogy ne legyen helyzeti előnye a helyi lövőknek.


Papír célok voltak kirakva, 40 mm-es kör, egy centis piros középpel. 30 yardon (fent) nem is mentem ki a kis körből, 55 yardon (lent) pedig párat kivitt a szél, de a legtöbb belül volta és még ilyen távon is sok volt az egybe szakadó. A szélre persze rátartottam, 2-3 mildot volt az 50 méteres céloknál, fél-egy a közelebbinél.


Kérdeztem a többieket, mi számít itt jó eredménynek. 20 cél van kirakva, ezeket kétszer szokták végiglőni, az álló/térdelő meglövés fakultatív. Vannak páran, akik hiba nélkül vagy 1-2 hibával szokták végiglőni, szóval fel kell kötni a gatyát...


Jó durva szél fújt, de a tegnap délutánt ugye azzal töltöttem, hogy a szelet próbáltam kiismerni a farm melletti mezőn. A szél szinte akadálytalanul fújt át a tó felett, mint otthon a mezőn. Az a kevés fa csak megkavarta kicsit a levegőt, de semmit sem fogott meg a szélből. Ilyen volt egy átlagos lőállás. Az innenső parton nem voltak célok.


E felett a tó felett volt a pályák többsége, majd az út bekanyarodott a tó mögé és az utolsó néhány célt már szárazföldön lőttük meg. Ez a rész hasonlított a WL-forduló utolsó pályáihoz, csak átlag 10 méterrel rövidebbek voltak.


Próbaképpen felszereltem a válltámaszomra a hónaljkampót, ami szintén a mai csomaggal érkezett.Annak idején levettem, mint feleslegest és zavarót, de most újra megpróbáltam, nem segít-e az álló lövéseknél.


A tegnapi gyakorlásnak köszönhetően végül is 3 hibával zártam az edzést. Utána még egyszer végigmentem a pályán, térdelve és állva is meglőttem a célokat, ez is jól ment. Még amit ülve elhibáztam, térdelve az is lement, egymás után többször is.

0 komment:

Megjegyzés küldése