Saint-Cirq-Lapopie

Ha középkori városkának az etalon Conques, akkor Saint-Cirq-Lapopie igencsak közelíti a számomra felettébb kívánatosnak mondható elhelyezkedést és utcaképet. A már jó pár évszázada lakott település legmagasabb pontja mintegy 100 méterrel magasodik a Lot folyó fölé, és mivel megint ugyanabban a régióban találjuk magunkat, mint tavaly (hiába, csak nem bírok tőle elszakadni), nem csoda, hogy Rocamadour a szomszédban van. És persze, hogy ez a helység is a Compostelába vezető úton tartózkodik, úgyhogy jövőre már beterveztem szomszédjait, Cabrerets-t és Cahors-t, mint megnézendő helyeket...

Ha nem lennének a turisták kb 300%-kal többen, mint a kis falucska teljes befogadóképessége kávéházakkal és éttermekkel együtt, akkor lehet, hogy még élvezni is tudnám a látványt, mert az igencsak ütős. A falu egyike a 100 legszebbnek, bár szerintem bőven benne van az első 10-ben is. Hozzávetőleges terepadatok:  100 méter, teljes hossz kb. 1000 méter, átlagos utcaszélesség 1,5 méter, ereszmagasság két emelettel számolva max. 4,5 méter. A tömör gyönyör lentről, a vízimalomtól indul és legfelül, kanyargós, keskeny utcácskák és sikátorok szövétnekén át a sziklaormon végződik, ahol hajdan az erődítmény állt - ma turisták serege és kőhalom.

Castelnau de Montmiral

Jöttünk, láttunk, visszamennénk! Konkrétan és átvitt értelemben egyaránt, bár Montmirail hercegének középkori kastélyát a Beynac-i személyesítette meg, a név hasonlósága mégis azonnal erre a falucskára terelte a gyanút... Sebaj, jövőre az eredetit is megnézzük. :D

Kastélyt Montmiralban ugyan nem találtunk, de még ha a film nincs is, akkor is megnéztük volna ezt az édes kis bastide-ot, vagyis erődítmény-városkát, ami egy sziklaplató tetejére épült. Természetesen a mostani méreteiben csak a falu megnevezésre tarthat számot, de egyike a 100 legszebbnek, és ezért is vagyunk itt.

Andorra

A nagyhercegségre már majdnem leszállt az est, mikor megpillantottuk a határátkelőt, ránk meg az ideg, amikor megpillantottuk a legelső benzinkút árait... Mintha két évet zuhantunk volna vissza az időben, ilyen olcsón benzint Európában másutt tankolni nem lehet, úgyhogy aki a Pireneusokban errefelé jár, annak erősen javallott csontüres tankkal érkezni.

Át a Pireneusokon II.

A Pireneusok szinte csak kacskaringókból áll, legalábbis útilag. Ha egyetlen jelzővel kellene leírnom az úti élményeket, akkor a folyamatos kanyargás lenne rá a legmegfelelőbb. Szorosokat, gyors vizű hegyi patakokat kerülgetünk még nagyon sokáig, délidőben meg is állunk az egyik hídja alatt, ahol kemping és turisták is vannak, a ciánkék víz nagyon hívogató.

Át a Pireneusokon I.

Nem, nem keresztben, hanem hosszában, vagyis messze nem úgy, mint normálisék, de élvezzük nagyon! :D

Reggelre kelve egy hosszú, vadregényes, több száz méter mély szakadék mellett ébredünk, és nagyon örülök, hogy az éjszaka egy szemvillanás alatt eltelik ilyenkor, amikor úton vagyunk. Soha nem tudjuk kiszámítani, hol mennyi időt időzünk vagy a következő célpontot milyen úton közelítjük meg, úgyhogy számunkra ilyenkor a legideálisabb megoldás a félnomád életmód: szállást és vetett ágyat utoljára Baszkföldön láttunk...

Santa Cruz de la Serós

Már tavaly is eszembe juthatott volna Conques és Rocmadour kapcsán, hogy a megnézni valókat összekössem a Santiago de Compostela felé vezető zarándokút állomásaival, de most, ezután a tündéri, román kori templomokat felvonultató, mélyen a hegyekben rejtőző falucska után már tudom: ha az El Camino-t követem, netán erre is fűzöm fel a teljes programunkat, nagyon nem foghatok mellé. Az utat viszont nem lennék hajlandó végiggyalogolni, mint ahogy azt évente pár száz fiatal és kevésbé fiatal megteszi; ki teljesítménytúrából, ki meggyőződésből, ki lélek- és jellemfejlődési reményekkel vág bele a Franciaország több pontjáról is induló, de Spanyolországban összefutó, átlagosan 800 km hosszú hátizsákos, legfőképpen kemény hegyi terepen reggeltől estig tartó, mediterrán, perzselő nyári tájon való kutyagolásba. Valami céljuk biztosan van vele. És a legkevesebb az, hogy maguknak bizonyítsanak.

Berdun

Rögtön a verseny után neki is vágtunk a kaland következő felvonásának. Pamplona után már egyre kietlenebb a táj, az autópálya még tart, de egy idő után már csak az útépítéseket kerülgetjük, majd keskeny nyomtávra vált az út itt-ott, de haladni még lehet rajta. Nyilván, épeszű emberek nem ilyen irányban közlekednek rajta, de így olyan tájakat látunk, ami óriásposzterre kívánkozik.