Ezek után próbáltunk olyan gyorsan megnézni mindent, amilyen gyorsan a forgalom engedte, de nem sok látni való akadt: az ország egy hosszanti, elnyúló szurdokvölgyben és a környező, durván a látóteret kitöltő hegyormok között fekszik, és az építészete inkább spanyol mintára hajaz, mint franciára. Igaz, itt nem is lehetne másképpen, ugyanis a helyszűke miatt alap a sok emeletes ház, amik jó nagyok. Itt csak ép lábakkal és remek szívvel lehet akár csak a sarki boltig is eljutni...
A fővárosban minden egyes körforgalomban - nem kevés van belőle - egy-egy remekbe szabott szobor(csoport) áll, mintha a prominens modern művészeket meghívták volna egy szabadtéri kiállításra. Azon sem nagyon csodálkoznánk, ha az alkotások itt évről évre változnának...
A még mindig zsúfolt helyet átszelve szinte azonnal következnek is a síterepek- az ország gyaníthatóan pusztán a síelőkből vígan megél - ám a hotelek, bármilyen nagyok is legyenek, gerendaháznak néznek ki kívülről! Na most elég meghasonlott érzés a trendi kirakatokkal roskadozó és nagyvárosi fényekkel kivilágított, üvegportálos földszinten egyensúlyozó batár nagy gerenda-épületegyüttes, de a jólétet garantáltan tükrözi.
Kb. fél óra alatt átértünk az egész országon, és öreg este lett már, mire a határra értünk. A francia oldalra átjutni két választás is kínálkozik. A fizetős és nem sok érdekességet kínáló alagutat inkább hanyagoltuk, és nekivágtunk a méteres hó- és útjelző pálcákkal és táblákkal dúsan jelzett, három egymás feletti hajtűkanyarral indított szerpentinnek, amit rosszabb látási viszonyok mellett és havazáskor egyaránt teljesen lezárnak, és meg tudom érteni, miért. Vacogós, 6-7 fok itt már a napnyugta utáni első óra is, a Pireneusok szélsőséges időjárásából szerencsére ennyivel meg is ússzuk, és innen már csak lefelé visz az út...
Fotóalbum: Andorra
0 komment:
Megjegyzés küldése