Parwich egy picike falu a zöld kellős közepén, tavasszal itt is láttam egy kiadó házat, de nem nagyon forszíroztam az ide költözést. Amint kiszálltunk a kocsiból, rögtön felfrissült az emlékeztem, miért: Stafford környékén még 19 fok volt, itt már csak 16, amit a kérlelhetetlen hegyvidéki szél kerget körbe-körbe a hegyoldalakon, az év egyik legmelegebb napján...
A táj leírhatatlanul szép, mint mindig, a zöld, harsogó hegyek-völgyek, és a kis kőházas falu is hozza a formáját: régen nem láttuk már ezt a vidéket, és még mindig elvarázsol...
A templom nyitva áll, természetesen bemegyünk és szétnézünk, 'csak' a szokásos kedves hely, kivarrt imazsámolyok sora, a falon meg az iskolások egy modern falikárpiton örökítették meg a falu nevezetességeit. Az iskolaépület egy viktoriánus ékszerdoboz, a fő homlokzata sajnos ellenfényes volt, így azt nem fotóztuk, de a kárpiton azért látszik, milyen:
Körbeballagtunk a falu néhány utcáján, felkaptattunk a dombra, láttunk közben falatnyi kertecskéket a sok-sok kő között, és belegondoltam, hogy ha egy kicsivel is élhetőbb lenne itt, milyen szívesen ellennénk mi a Peak Distrit bármelyik sarkában. Két komoly oka van egyébként, hogy meggondolja az ember, idebetonozódik-e: a legközelebbi nagyobb város (és a közért) innen fél óra, hegyen-völgyön át, és itt, a másfél sávos úton (értsd: összesen ennyi) azért nem leányálom, ha leszakad a hó...
Ennek dacára több elszórt farmot is látunk útközben, az állattartás azért ezen a vidéken még nem veszett ki; birkák és szarvasmarhák felváltva legelnek a fennsíkokon. Aztán ősz végével a marháknak marha jó dolguk lesz odabent, a meleg istállóban, míg a birkák ott fognak birka módon bambulni a gyapjas bundájukban egész télen ridegtartva odakint, a zegernyében.
Hazafelé útba ejtettük régebbi lakhelyünket, és a vészesen leapadt Ogston Reservoir helyett egy igencsak feltöltött víztározót volt alkalmunk közelebbről szemügyre venni. Nem is csoda, amennyi eső az utóbbi fél évben lezúdult a vidékre...
Fotók: Parwich és a Peak
0 komment:
Megjegyzés küldése