David Austin rózsák - újra...

Három évvel ezelőtt jártam itt először, és az évforduló tiszteletére újra elzarándokoltam a rózsakedvelők Mekkájába. :) Verőfényes napsütés, 19 fok meleg, vagyis pont olyan csodálatos idő kerekedett a szokásos Weston Park-os EB hétvégéjére, mint ami legelső angliai körutunkat végig jellemezte. Persze, akkor botor fővel azt hittem, hogy ha szeptemberben is még mindig ilyen jó melegek vannak errefelé, pont, mint egykoron Londonban, nyáron, akkor mire fel nyavalyognak itt annyit a népek a lehetetlen angol időjárásról, hisz ez nagyon finom! Azóta már tudom, hogy ez csak a beetetés, a gyanútlan külhoni látogatóknak kijáró kirakati kellék... :P

Na de a tárgyra térve: a hely mit sem változott, és ez előnyére legyen mondva, viszont a 2009-es, igen szűkre szabott vizithez képest most bőségesen jutott időm felmérni, mi minden maradt ki az első látogatás alkalmával....


A rózsakert Mrs. Pat Austin alkotásaival van tele, első pillanatban mintha gyerekkorom könyveinek Würtz Ádám-rajzai nyernének három dimenzizós alakot; végig a kertben a fókuszpontokban a szobrok, köréjük épül mindegyik formális kertrészlet. A hosszanti, tripla ágyássor és a belőle kinyúló, téglafalakkal körbezárt három másik kertrészletben nem csak hogy órákra elveszik az ember, de tanulságos azt is végigkövetni, ahogy egy-egy szemnek kedves fajta mindegyikben visszaköszön.

Van néhány ugyanis, amik messze kilógnak a sorból, legalábbis míg ott bóklásztam, újra és újra szembe jöttek a legtöbbet virágzó és a legszebb színkompozíciójú fajták. Ha most kellene magamnak rózsakertet összeállítanom, akkor a látottak alapján a Grace, a Darcey Bussell, a Harlow Carr, a Rosemoor, a futó Iceberg, a Pat Austin, a Princess Anne és a Sophy's Rose vinné a prímet. És a fura, Austin rózsák között teljesen szokatlan színkompozíciójú Christopher Marlowe:

Nagy tanulság, hogy egy-egy fajtájú rózsa is csoportban ültetve mutat igazán. Kb. 40-50 cm-es ültetési távolságban, háromszögben van a legtöbbje elrakva, némelyik fajta szőnyegszerűen terítve, mint a viktoriánus kertben (nyitókép).

A kert bár gyűjteményes jellegű, de vannak benne ismétlődések, és gyakorlatilag minden, általuk forgalmazott fajtából kisebb-nagyobb csoportokat ültettek a kert több pontján. Minden fajta kitáblázva, csak néha keresni kell a fekete bilétákat, mert úgy megnőttek a köré ültetett rózsabokrok. Volt alkalmam megcsodálni, mit tesz a rózsákkal, ha semmi más nincsen az ágyásban, és azt is, hogy az oroszlános kertben társnövényekkel együtt ültetve hogyan emelik ki egymást az évelők tömegével:

Ha az orrunknak is kedvezni szeretnénk, akkor érdemes végigszagolni is, amikor a szemünk már megtelt a látvánnyal. Érdekes módon nem lengi be bódító illatfelhő a teljes kertet, ám némelyik fajtánál az embert megcsapja egy-egy erős illat, és olyankor meg kell keresni a forrását... :) Itt éreztem először kellemetlen rózsaillatot is: amikor valami annyira tömény, hígítatlan és bántóan fűszeres, és amikor egyszerűen nem finom az az illat, hiszen parfümből is léteznek borzasztó kompozíciók... :D

A három évvel ezelőtti látogatáshoz képest most pávák grasszálnak a kertben, legalább három hím biztosan van, akik bújócskát játszanak az ágyásokban és észrevétlenül követik az embert vagy komótosan vezetik az újabb és újabb kertrészletekbe.

Valószínűleg a növényvédelmet is igen komolyan veszik itt, Angliában ugyanis nem lehet komolyan megtartani egyik fajtát sem, ha nem gondoskodunk vegyszeres védelemről. A fekete foltosság és a lisztharmat mindent letarol, ha az ember hagyja.

A kert mellett természetesen kávézó, galéria és növényáruda is üzemel, ahol nem csak rózsákat, de évelőket is kapni. Sőt, vannak ments meg-ágyások is a már elvirágzott évelőknek, és igen nagy önuralom szükségeltetik nem felpakolni a fél boltot. :P Katalógust viszont bátran lehet vinni, úgyhogy az ideit már postázniuk sem kell... :D

Kertnézés után pedig jött a szokásos harisnya-, cipőszárítás és -csere, ugyanis a fű harmatos, tocsogós, és a Brook Cottage Garden-es bevezető 'élmény' óta tudom, hogy itt, Angliában nem szabad az ilyet félvállról venni... Most már ősz van, napközben az árnyékosabb helyeken a fű fel sem szárad már. A szélvédő mögött viszont a napsütésnek köszönhetően két óra leforgása alatt újra kellemesen száraz és hordható ruhadarabokká lettek. :)

A kerttől néhány mérföldnyire található a Boscobel House, amit még régebben látogattunk meg, most a szomszédos mező közepén álló vén tölgy (az a bizonyos Royal Oak, ami oly' sok pub névadója) leszármazottját is sikerült lencsevégre kapni.

Fotóalbum, az illatokat meg tessék hozzáképzelni: David Austin Roses II.