Átkeltünk Anglia legmagasabban fekvő és talán leglepukkantabb faluján, és most először gondoltam azt, hogy itt bizony nem szívesen laknék... Kint tomboló szél, az idő mintha ötven éve itt nem moccanna egy tapodtat sem, körös-körül fekete sziklák elszórva a tájon, szegény és zord ez a vidék nagyon.
Szinte fellélegeztem, amikor végre leértünk a szurdokvölgy-láncolatokba, ahol egy patakot kerülgettünk elég hosszú ideig, és tömött bundájú birkákat is láttunk a természetes itatónál.
Visszafelé egy újabb sziklacsoportosulás tornyosult elénk, amit az uram mindenképpen meg akart mászni, és nem tudom érte hibáztatni: a kilátás valóban megérte az elemekkel való küzdelmet.
A hely a lápvidéknél csak eggyel szárazabb: hiába vagyunk igen magasan, a hanga között szittyó és víz üti fel a fejét, fenyvesek itt is, ott is, ami Angliában meglehetősen ritka látvány. Felénk a Chatsworth-be vezető úton látható egy, és az igen kedvelt turista-célpont.
A múlt héten már felfedezett Hartington felé vitt utunk, méghozzá egy kapukkal elzárt, magánkézben levő, de a köz által is használható völgy-komplexumon át, úgyhogy nyitni-csukni kellett a kapukat a nyáj meg a gulya miatt. Csöppnyi, tájba ültetett házikók, valószínűtlenül köves (itt már mészkő) és meredek dombok között kanyarog az egy nyomtávnyi út legalább öt mérföldön át, itt ha szembe jönnek, egy valakinek tolatnia kell...
Egy csodás kis patakvölgybe érve kis tavat is láttunk, és a már lefelé hajló, aranyba vont méregzöld táj varázslatos látványa igen sokáig kitart: az ilyen védett, keskeny patakvölgyek a kedvenceim.
További képek itt: Peak District és Black Brook
0 komment:
Megjegyzés küldése