Aztán egész enyhén elkezdett cseperegni az eső. Nekem fel sem tűnt, csak később az, hogy a végére már csak én maradtam a belövőpályán, mindenki behúzódott valahová az eső elől. Aztán rákezdett jobban is, nem zuhogott ugyan, de szép határozottan és kitartóan esett az egész verseny alatt. A doboz nem volt nálam, a puskát a bipodra tettem, a napvédő huzat volt rajta eső ellen és egy kis hátizsákban voltak a legfontosabb szerszámok, lövedékek és az enni-innivaló. Hiába volt hát a hófehér ingem és a tarkóvédő a sapkámon, a rádióban tegnap megígért 30 fok csak két részletben volt meg, 15-15 a lőtér két oldalán.
Birgit puskája határozottan fejlődött a tavalyi eberni verseny óta, dizájnos parallaxkerék került rá. Később azt is megtudta tőle Ági, hogy az volt az első versenye, és amúgy nem is lő olyan rosszul.
Willi jó csapattárs volt, a sikerein csendben ujjongott, az enyémekhez gratulált, a hibáimon együttérzőn sajnálkozott. A felesége volt még velünk egy esernyővel és egy kutyával, de ő sem sokat szólt. Nem akart mindig elsőnek lőni, ezért pályánként váltottuk a sorrendet, és a szivar egy percre sem tűnt el a szájából, végig dohányozta az egész meccset. Szemmel láthatóan jól ismerte a pályát, és a távméréssel sem volt gondja (vagy legalább is nem mutatta), ezért igyekeztem róla lelesni a távolságokat. Érdekes, hogy ezek a távok alapvetően stimmeltek az én méréseimmel, de a legtávolabbi célokat én 51-52 méternek is mértem, ami helyett persze inkább 49-nek lőttem meg őket és úgy is lementek.
A verseny meglehetősen nehéz volt, 40-50 m között volt a legtöbb cél, talán 2-3 volt 30-40 között, és másik 2-3 kisebb lyukkal és közelebb. Az állók és térdelők is elég messze voltak mind, és sok is volt belőlük, 6-6 darab mindkét fajtából, vagyis a célok negyede előírt testhelyzetű volt!
Willi igen jól lőtt, mintha csak magamat láttam volna a legutóbbi hatvani versenyen. Annyit is lőtt, 48 ponttal végzett. Az első 4-5 pályán mindketten hibátlanokat lőttünk, aztán nekem becsúszott pár hiba. A végére 9 hibám lett, ennek kb. fele álló/térdelő, fele sima ülő cél. Willi - szinte hihetetlen módon - 2 hibával végzett, meglőtt minden előírt testhelyzetűt, és amiket elrontott, azokat én igen lazán leszedtem, még csak nem is voltak nehéz célok, bár az egyikre panaszkodott, hogy szűkített lyukú (egy 25 mm-es volt 30 méteren). Közeli cél egyetlen egy volt, az igencsak közelinek tűnt, be is helyezkedtem jól a lőállás sarkába, hogy egyáltalán le tudjam mérni. Aztán kiderült, hogy 9 m felett van, egyszerűen csak a sok távoli után ezt irreálisan közelinek érzékeltem. A vége felé már elázott a párnánk, és egyre jobban kezdett a töke is tele lenni mindenkinek, néhányan fel is adták. Előttünk egy srác térdelve lőtte az összes hátra lévő pályát, mert nem volt gusztusa leülni a vizes párnájára.
Csak vége lett egyszer, egy hibám volt még az utolsó pályán is, de ma nem igazán tombolt bennem a harci kedv, nem érdekelt már ez sem. Az eső tovább esett, az egyik sátorban Dieter számolta össze az eredményeket. Ez is igen lassan ment, mert a hibák helyett a pontokat számolgatta. Több pontozólap úgy elázott, hogy a felső példány darabokban jött le az alatta lévőről. Szép lassan összeállt a kép, én harmadik lettem, első Willi 48-al, második Michael 42-vel, nekem 41 lett. Utánam Adam 40, Timo 39, szóval szoros volt azért a verseny. Ha kicsit jobban küzdök, talán egy szétlövés összejöhetett volna, de már mindegy volt, annyira csak végezni akartam vele. Ráadásul, Ági a verseny alatt megtudta Birgittől, hogy már évek óta ugyanerre a pályára gyakorolnak az itteniek minden második héten, erre a versenyre csak néhány célt raktak át máshová. Gyanús is volt a dolog, mert Willi és Michael is elég gyengén lőttek Morskóban, itt meg hirtelen ekkora nagy királyok lettek.
Ági ma is küzdött a puskájával, a belövés elején még jó volt a sebessége, aztán ahogy jött az eső, lement 3-4 m/s-mal. Próbálta rátartással korrigálni, de akkor meg fölé ment, a végén már egészen belegabalyodott az egészbe. A verseny elején is sokat hibázott, aztán egyszerűen elhagyta a korrigálást és akkor nagyjából célba talált. Végül 36 pontja lett, Birgit 39-el lett első, de a harmadik helyért még szét kellett lőnie a kisebbik Ernst gyerekkel.
Az eső még mindig zuhogott, és a magyaroktól megszokott, idegtépő szétlövést mutatták be ezúttal is. Ági lőtt elsőnek, a térdelő pályán elhibázta a távolabbit, rengeteget várt, háromszor is felvette a puskát, előre látszott a hibázás. De a kissrác is rontott egyet. A következő pályát ülve lőtték, ott is 1-1. A következőn megint. Szerintem Ági arra játszott, hogy a kétségbeesésbe kergeti ezt az ártatlan gyermeket. Végül visszaküldték őket a térdelő pályára, de most az első célt állva kellett meglőni. Ági ezúttal tempósan lőtt és leszedte mindkettőt. Az eddig fokozatosan felépített lelki presszióra ez tette fel a koronát, a kissrác hatalmasat mellé lőtt az állónak, így Ágicza is megszerezte a harmadik helyet a maga kategóriájában.
Az eredményhirdetés után még hosszasan beszélgettünk Willivel, és mondott pár érdekes dolgot. Az egyik, hogy korábban ugye voltak közös céljaik a 7,5-ösökkel, de aztán a VB-n látták, hogy akik 45-46 pontokat lőnek itthon, azok ott csak 35-36-ot tudnak, vagyis erősen fejlődniük kellene még. Ez után építették át a pályát ilyenre, és azóta erre gyakorolnak. Mégpedig úgy, hogy a jobbak sokszor állva vagy térdelve lövik meg az egészet, ülve csak lazításképpen. Kérdeztem, hogy és akkor át sem rendezték a versenyre? Erre csak annyit mondott, hogy mindig más és más a szél, ezért mindig más a pálya is. Szóval, tényleg az van, amit már tavaly is gyanítottunk, hogy a helyiek már fejből tudják a célok távolságát. És még így is csak ketten tudtak megelőzni, azért ez nem rossz eredmény.
Mesélte, hogy Morsko milyen nehéz volt, ott nem is lőtt túl jót. Nem akartam neki mondani, hogy mert az a pálya mindenkinek egyformán ismeretlen volt, és hogy önbecsapás egy pályát megtanulni. Mesélte, hogy a fő gond az edzési lehetőségek hiánya, itt is csak egy irányba és az ellenkezőbe lőhetnek, már kiismerték a széljárást is, de csak ezt az ittenit. Az angoloknál úgy megy a gyakorlás, hogy a kezdők és a profik együtt lőnek, a kezdő mondja először, hogy szerinte mennyit kellene a szélre rátartani, aztán a profi meglövi úgy, majd látják az eredményt és okulnak belőle. Úgy látom, hogy ők csak a 40 mm-es, de távoli célokban jók, szerinte a 25 mm 35 méteren még erős puskával is szerencsejáték, ez mindenesetre érdekes.
Majd meglátjuk Ebernben, ott Gerhard már átépítette a pályákat, az mindenkinek egyformán új lesz. Azért az elmond valamit, hogy itt Adam csak egy ponttal maradt le mögöttem, míg Ebernben mindkét napon 5-5 ponttal, ennyit tesz a helyismeret és a célok ismerete. Nem csak a konkrét távolságoké, hanem például a széljárásé és más körülményeké is. Most mindenkitől úgy búcsúztunk, hogy akkor viszlát pénteken Ebenben. Egyébként úgy látom, meglehetősen imponál nekik, hogy ekkora távolságra is eljövünk egy versenyért. Közben lebontottuk a pályát, így befejeztük a beszélgetést és útnak indultunk.
0 komment:
Megjegyzés küldése