Nyílt Német OB, Ebern, 2. nap

Viccesen indult a mai nap, a tegnapi térdelő pályát most állva kellett meglőni, két hibával indítottam tehát, esélyem sem volt. Aztán rögtön utána az alig érezhető szélben elment fél killzone távolsággal balra egy távoli cél. Az első két pályán három hiba, ez jó indítás volt. Utána viszont több, mint a fele versenyt hibátlanul lőttem végig. Hátul a lőtér mögött becsúszott még két hiba, aztán újra hibátlan, beleértve a térdelő pályákat is, aztán az utolsó előtti pályán ismét két nehéz álló, két krumpli... Így lett 43 pontom, szokás szerint majdnem ugyanaz, mint az előző napi eredmény. Azért ez sem volt rossz, főleg mert mások nem nyújtottak ennyire stabil teljesítményt, a másik két 41 pontos és a 42-es is összesítésben mögém került. Radek biztosan őrizte az első helyét, viszont Willi összekapta magát és 45 pontot lőtt, ezzel szétlövésre álltunk a második-harmadik helyekért.

Kicsit megnyugodtam: a dobogó már akkor is biztos, ha oda sem tolom a képem a szétlövésre, hagytam tehát a témát és az LGR-rel lőttem kicsit, mert még előttem volt a Klasse 3 délutáni fordulója is. Nagyon érdekes volt, 20 méterig lyukat lyukba lőtt, de 25-nél már alá hordott. De nem minden lövés, csak egy-egy fáradtabb lövedék esett le. Kábé ennyit állapíthattam meg, mikor elkezdett esni az eső, majd szakadni. Bemenekültünk a kocsiba ill. a nagy sátorba, onnan néztük az elemek tombolását. Az eső után leszakadt a jég is, borsó nagyságú szemek borítottak mindent. Erősen bíztam benne, hogy elmarad a második forduló és a tegnapi eredmények alapján hirdetnek győzteseket a 2-5. kategóriákban, én legalább is elégedett lettem volna az eredménnyel. Közben valaki az interneten figyelte a felettünk lévő felhőt, és mivel csak egy volt belőle, az is már távolodóban, végül is egy órakor rendben elkezdődött a verseny. Azért ez durva volt, előtte úgy tűzött a nap, hogy biztos mindenki egy szál pólóban indult volna ki a pályákra, és ott átélni ezt a jégesőt...

Luki és Andreas lőttek előttünk, ez alkalomból Andreas megtanulta a 'csigabanda' szót, és annyira megtetszett neki, hogy fennhangon ismételgette az után is, hogy megmondtam neki a jelentését. A vége felé, mikor meglátott minket a pályához közeledni (és ő még a lőállásban volt), megelőző csapásként ő maga kiabálta felém: 'csigábánda!'.

Áginak ma már 41 találata volt. Jól irtotta az állókat és térdelőket is, de a sötét helyeken így is volt pár hibája. Én ezen a délutánon nem is a többiekkel küzdöttem igazán, hanem a puskámmal. Érthetetlen módon alá hordott, de néha meg inkább oldalra. Először persze gyanakodtam, hogy csak lövőhiba, de a legszebb lövéseim is elugrottak néha valamerre. A legtöbb, amit tehettem, hogy igyekeztem nagyon pontosan lőni, hátha belül marad a célon, akármerre is támad kedve éppen menni. Ezen kívül az volt a taktikám, hogy ha már ennyit hibáztam, legalább az állókat és a térdelőket meglőttem mind. Így végül is, bár verseny közben elég szarul éreztem magam, ma is 44 ponttal zártam és megvolt az első hely. Fecó második lett, Ágicza negyedik, Timót nem tudta megverni, na de majd legközelebb... Főleg, hogy én már nem is indulok többet a 7,5-ös kategóriában, ez a harmadik győzelmem német földön, ezután tovább nyerni már nem bizonyítás, hanem bizonygatás, ami felesleges. Jövőre nem lövök reggeltől estig, csak a Kl. 1-re koncentrálok a belövésnél és a versenyen is, délután pihenek és lazítok, hátha az is hoz egy-két pontot...

Alig fújtam ki magam, máris jött a szétlövés. Willi nem akart elsőnek lőni, de mondtam neki, hogy most jöttem vissza a pályáról, legalább addig hadd pihenjek, amíg ő lő. Így hát ő kezdte, a 19-es pályát lőttük meg, de a két 7,5-ös célt is beleértve. Körülöttünk nagy tömeg gyűlt össze, a másik pályán pedig Martin és Andreas lőtt szét, ők a német nemzeti értékelés 2-3. helyéért, és nagyon kiegyenlített erőviszonyokkal, mert mi már régen végeztünk, mikor ők még mindig a célokat aprították.

Az első két célt állva kellett meglőni, a második kettőt térdelve. Willi a legelsőt kihagyta, a másodikat meglőtte, a harmadikat szintén, az utolsót nem. Én ugyanúgy kettőt lőttem, csak én az elsőt szedtem le és a másodikat nem.

A második körben az első hármat térdelve, az utolsó ülve kellett meglőni, ezeket Willi mindet leszedte, és én is az első kettőt. Már éppen kezdtem tervezgetni, hogy fokozatosan őrölöm fel az ellenállását, mint Ági Dorstenben a német kissrácét, de aztán valami zavart éreztem az Erőben és az utolsó térdelőt kihagytam, így Willi lett a második és én a harmadik. Nem bántam különösebben, idén így is minden nemzetközi versenyen dobogós voltam, ez pedig most is megvolt.

A német fórumon írta később valaki, hogy mennyire irigyli Willi idegeit. Ez viszont tévedés, ha valakitől, akkor tőlem kell irigyelnie a nyugalmamat. Ugyanis Willi a távoli állókat és térdelőket nálam jobban lőtte a verseny során, mint ahogyan Dorstenben is. Ha ezek nekem is úgy mennének mint neki, akkor nem is kellett volna most szétlőnöm, vagy legfeljebb Radekkel az első helyért... A szétlövésen viszont az első körben gyakorlatilag ugyanazt lőttük, vagyis a stresszhelyzetben ő a szokott formája alatt teljesített, míg én a szokásosnál jobbat lőttem.

Az eredményhirdetés igen ünnepélyes volt, bár az eső egyszer ezt is megszakította. A bajor és német zászlós FT-célok mellett ott volt egy kitömött vadkanfej, és ezúttal is Michael, az eberni Szürke Torony strázsája nyitotta meg kürtszavával az ünnepséget. Az ő állása a legtutibb állás a világon, mindenféle ünnepségeken odaáll, tülköl és komolyan néz, a népek meg etetik-itatják. Az eredményhirdetés után is igen emelkedett hangulatban volt, dedikált képeslapokat osztogatott nekünk (amiken ő volt látható teljes harci díszben, tülökkel, alabárddal és lámpással), ezen kívül büszkén vette tudomásul, hogy Magyarországon Mihály lenne a neve.

A német nemzeti bajnokság díjátadása után jött a nemzetközi eredményhirdetés. Ahogy elnéztem, négy kategóriában indultak magyarok, és a lehetséges 12 éremből a felét, hatot hoztunk el: két elsőt, két másodikat és két harmadikat. Azt hiszem, elégedettek lehetünk magunkkal.

A Klasse 3-ban taroltunk, és ha Ági kicsit jobban lő első nap, akár mind a három dobogós magyar lehetett volna. Pisti okult a morskói versenyből és megőrizte az első helyét az erős rugósok között.

A 'király kategóriában' én is ott álltam a dobogón, amíg a népek fotóztak, mi a Magyar Openről beszélgettünk. Willi nem biztos, hogy tud jönni, Radek viszont szeretne. Gerhardék is jönnek egy páran, illetve még gyűjti a jelentkezőket. Érdemei elismeréséül és köszönetként a szervezésért átadtunk neki egy üveg tokajit, aminek nagyon örült. Főleg, hogy a német szövetségi vezetés írt elő mindent és ők is voltak névleg a szervezők, de igazából Gerhard és csapata csinált itt szinte mindent.

Elbúcsúztunk a német sporttársaktól, már gyakorlatilag mindenkit ismerek és azt hiszem, ők is már tudják, ki vagyok. Utána elmélkedtünk még azon, hogy voltaképpen mennyire kedvesek velünk a németek, pedig mindig megverjük őket. Dávid ez alkalomból eleresztette a Nap Mondását, miszerint majd nézzük meg jövőre a kaput, mi lesz rajta a magyar nyelvű felirat... A poén annyira ült, hogy szimpla elmesélés helyett megérdemelt egy fotómontázst:

Visszapakoltuk a kocsiba a növényeket, elbúcsúztunk a magyar csapattól is és útnak indultunk. Nem maradtunk még egy éjszakára, hanem Passauban foglaltunk szállást, oda igyekeztünk. Ebern szélén még begurultunk a lakótelepre, és fellőttem a netre a végeredményeket az otthon maradottaknak.