Calais - Dover a kompon

A kompos átkelés a legelső alkalommal nagy élmény volt, végignéztem az indulást és még utána is sokáig bámultam a tengert. Aztán megszoktuk, 20-24 óra folyamatos vezetés után leginkább csak az alvási lehetőséget láttuk benne. Ma viszont egyedül vezettem, és ezért kicsit több időt hagytam az útra, és így kivételesen nem hajnalban keltem át, hanem délelőtt, és gyönyörű napos idő volt. Kimentem a hajó tetőteraszára és onnan nézelődtem.

A nagy kapu azért van ott, mert a kompra felhajtó rámpákat (a kamionok egy szinttel lejjebb hajtanak be) a vízállásnak megfelelően emelik-süllyesztik. Most már nem látni ott autókat, de ha tele van a komp, akkor még ott kint is állnak, egészen a hajó végében is.

Húztuk a csíkot, az utasok sirályokat etettek. Ezek a sirályok egyébként nagy arcok, már a várakozó autóknál kezdik a kunyerálást és olyan lazán sétálgatnak a soktonnás kamionok között, mint a belvárosi kolduskollégáik a lámpánál. A rutinosabb utastársak fél veknikkel gyülekeztek a terasz korlátjánál, a rutinos sirályok pedig ott keringtek tőlünk karnyújtásnyira, és a levegőben elkapták a kenyérdarabokat. A bátrabbak akár az emberek kezéből is kivették.

Aztán feltűntek Dover legendás fehér sziklái. Én nem vagyok annyira oda értük, ez a délkeleti és londoni Anglia nem annyira a szívem csücske. Igazán akkor érzem, hogy hazaérkeztünk, mikor már északabbra járunk, és az autópályán túl megpillantom az első kockás takarót, Szőttesföld ugyebár.

Fotóalbum: Calais - Dover a kompon