2010. május 23., vasárnap

Shires 100, Sywell

4. hely - 83/100 pont - 97,7% (max. 85)
Találati arány: Álló 50% / Térdelő 90% / Ülő 86%
Újdonság a puskán: visszakerült az MK3 gombócmarkolat és a válltámaszt is visszaállítottam, ahogy korábban volt

Ilyen gyönyörű hajnali fényekkel keltem útra Sywellbe, ahol egy rendes lőtéren rendeztek egy 100 lövéses versenyt. Két 50 lövéses fordulóból állt, de nem ugyanazt lőttük kétszer, hanem 100 cél volt kirakva, a rendező három klub építette fel a pályák egy-egy harmadát.


A puska a sok variálás után végül is csak visszatért eredeti formájába, és készen állt a nagy bevetésre. A 100 lövéstől nem ijedtem meg annyira, mert ennél sokkal többet meglövök egy-egy edzésen is, de a fáradékonyabbaknak komoly kihívás már maga tény is, hogy kétszer kell körbemászkálni és ennyi lövést leadni.


Itt is láttam néhány Feinwerkbaut, ezen néhány egyedi alkatrész ragadta meg a figyelmemet, mint az alumínium felhúzófülek, töltőkapu-kar és a megnövelt reduktorkamra.


Egy helyi kollégával voltam párban, aki szintén Feinwerkbauval lőtt, csak a P70-es fatusájába volt beleszerkesztve. Ő is szinte ugyanúgy lőtt, mint én, a jobb térdére is feltámasztva és erősen jobbra dőlve, szerintem a puska hossza és súlya miatt lehet ez, velem együtt már ő a harmadik ember, aki így lő ezzel a puskával.


A verseny három eléggé elkülönülő részen folyt. A 100 méteres nagykaliberű lőtéren keresztben voltak kirakva célok, teljesen nyílt terep (jobbra láthatóak a lőállások).


A következő e mögött volt, ez a kert névre hallgat, egy kósza fák és facsemeték tarkítják. Különlegessége, hogy a szél teljesen össze-vissza fúj itt, van kinn egy szélzsák is, de csak bosszantásnak, mert a golyófogó dombok miatt a levegő eléggé kavarog itt, fél úton is megfordulhat és a cél körül már jobbról fúj, miközben a lőállásban balról.


Na, és a rettegett golyófogó dombok, a szél ezeken is durván megtörik, megemeli vagy lenyomja a lövedéket, a verseny harmadik része ilyen dombok oldalába telepített célok lelövéséből (pontosabban, az erre irányuló próbálkozásokból) állt.


Megint csak szinte ugyanazt lőttem, 42 és 42 pontot a két fordulóban. Az elsőben sokan megelőztek, de nem bírták már úgy szusszal, 85-tel nyerték meg, egy 84-es volt és Jonnal mi ketten voltunk a harmadik helyen 83 ponttal. Annyira egyformát lőttünk, hogy még a count-back is ugyanazt adta, viszont a pályát addigra már elbontották, nem tudtunk szétlőni. Nagyon sajnálom, hogy belementem a pénzfeldobásba, mert végül is az döntötte el a 3-4. helyek sorsát és így maradtam le a kupáról. Basszus, szét kellett volna lőni, garantáltan megnyertem volna...

0 komment:

Megjegyzés küldése