1. hely - 92/100 pont - 100% (max. 92)
Találati arány: Álló 50% / Térdelő 100% / Ülő 95%
Chris-szel rendeztünk egy két fős kis házi versenyt, melyet a hangzatos 'Greyhoundred' névvel illettem, mivel 100 lövéses volt. Érdekes egyébként, hogy az angolok mennyire értékelik a szójátékaimat. A terepen 60 cél van kirakva, odafelé menet az első 50-et lőttük meg, aztán a puskákat ott hagytuk és elmentünk megtölteni a légtartályokat, majd egészen elmentünk a végéig és onnan visszafelé lőttünk meg 50 célt.
Az első körben fej fej mellett haladtunk és 47-47 ponttal holtversenyben álltunk. A másodikban viszont belehúztam, és 45-42 arányban győztem. Ennek azért örültem különösen, mert Chris minden nap ezeken a célokon gyakorol, tehát ezen a pályán nagyon kemény ellenfél volt.
Este pedig ilyen alkonyati fotót készítettem a farmon:
0 komment:
Megjegyzés küldése