Palántaszezon II.

Az itteni palántázás csöppet sem ugyanolyan, mint a markánsan hideg-meleg, kontinentális éghajlaton megszokott. Először is: a viszonylag enyhe teleknek, illetve a korábban beköszöntő fagymentes időszakoknak hála kb. egy hónappal korábban lehet mindent indítani úgy, hogy rendelkezésre áll egy hidegház, üvegház vagy 'coldframe', vagyis egy házhoz toldott, pár téglányi magas, ferde üveggel fedett kis védett palántázóhely. Jelen esetben a télikertre éa a fürdőszobaablakra osztottam ezt a nemes szerepet, így már javában virágzanak a paradicsomjaim is - bár a termésnek még halvány nyomát sem láttam, de maguk a tövek gyönyörű, zömök, robosztus, életerős darabok. Némi aggodalomra az ad okot, hogy mások teljes szezon alatt az üvegház védelmében nevelik a palántákat, és onnan is szüretelnek róluk - meglátjuk, okkal teszik-e.

Ez az év igazándiból a kísérletezés éve is egyben, egyrészt, hogy mit mikorra érdemes időzíteni itt, a hegyvidéken, másrészt, hogy mi bizonyul itt cserepekben is télállónak. Emellett szeretném végre a vett és hazulról hozott növények mellett a virágoskerti szekciót is erősíteni. Ezek pl. a februárban vetett császárfák, és vagy még melegebb, vagy ennél is kevesebb víz kellene nekik, de nagyon le vannak maradva:

Pár ellenség felütötte a fejét, amikkel itt komolyabban meg kell küzdeni, veszedelmességi sorrendben a következők:

Meztelencsigák. Pár nap leforgása alatt, miután kiköltöztettem a friss, zsenge palátákat a télikertből a kavicsos udvar rideg valóságába, a nyálkás dögök szinte tarra rágtak ezt-azt, így kénytelen voltam egy másik adag virágmagot berendelni, míg nem lesz visszavonhatalanul késő. Felfalták nem csak az Orlaya -t, amivel idén szerettem volna közelebbről is megismerkedni, de a pillangóvirág és a mezei, legegyszerűbb kúszó hajnalka sincsen biztonságban tőlük. Hatalmas, narancs, barna és majdnem fekete példányok tartják rettegésben a palántáimat, és a hajtóvadászatból amikor egy-egy átsiklik a rostán, az másnap reggelre már meglátszik az újonnan rágott, fél tenyérnyi hiányzó darabokon.

Víz. Nevetségesen hangzik, de bizony nagyon oda kell figyelni a locsolásnál: könnyebb a palántákat kirohasztani, mint kiszárítani! Ha esik, akkor csőstül jön az égi áldás, és így nem nehéz a függőkosarakat állandóan növényeknek megfelelő nedvességtartalmú élettérként megtartani és egy-egy burjánzó oázist varázsolni beléjük, ami szezon végéig megőrzi dekorációs értékét. Ám a szűnni nem akaró, hűs szelek és az egy-egy napos száraz idő a kis palántázócserepekben igenis kárt tud tenni, tehát egy nap alatt vidáman kiszárítja őket.

Tápanyag-utánpótlás. Igazán visszasírom a jó öreg Wuxalt, mert az itteniek vagy nem érnek semmit, vagy olyan erős koncentrátumok (granulátmot vettem), hogy szó szerint égetnek, és ezt egy-egy növényen sajnos meg kellett tapasztalnom, hogy nem szeretik, ha a rendeltetésszerű, két hetenkénti adagolás helyett sűrűbb a tápozási program. A rózsákat viszont szinte meglódította, mind virágzási kedvben, mind növekedésben, meglátjuk, a szezon hátralevő részében mit mutatnak.

Rózsák. Ez az a hely, ahol nem lehet kémia nélkül rózsát tartani. Egy-két hét elég, hogy ne permetezzem őket, máris lisztharmatos minden új hajtás, és a levéltetvek is kedvükre lakmároznak a friss falatokon. Ha napon vannak és rendszeres kezelésben részesülnek, akkor viszonylag kordában tartható a kór, de nagyon résen kell lenni, mert pár nap alatt képesek leromlani... És minél több az árnyék, annál inkább veszélyeztetettek a tövek.

Elgondolkodtam azon, hogy ha még mindig Bridgnorth mellett laknánk, akkor akár ki is vihetném a szám feletti palántákat a szombati piacnapokra, mint ahogy minden 'rendes' néni teszi a felesleges túlszaporulattal... Most Nicotianaból van ipari mennyiség, mivel nem akartam megkockáztatni, hogy idén se legyen, így tonnányit vetettem, most legalább lesz mit elajándékozni.