2011. június 13., hétfő

Stratford upon Avon

Visszajáró lelkek vagyunk és szerintem ez már nem fog jelentősen megváltozni, Stratfordban immár harmadszorra vagyunk az elmúlt két év alatt. Igaz, van is mit nézni és a forgalmassága ellenére kedves kisváros ez, intakt utcaképpel mindenütt a belvárosban, folyóval, lakóhajó-kikötővel, és öt-hatszáz éves épületek fafaragásai tekintenek le ránk, amikor itt sétálunk.  Mivel van annyi eszünk, hogy nem hétvégén érkezünk, a turistahad legjavát sikerül mindig elkerülni. Következő alkalomra már beterveztünk egy hajókázós városnézést, csak még nem tudjuk, mikor fogjuk ezt konkrétan abszolválni. :P




Mostanra három Shakespeare-ház jutott látnivalóul, a szülőházban kezdjük a túrát. Ehhez a városmag egyetlen randa épülete, a hetvenes években felhúzott látogatói centrum kapcsolódik, ami annyira kilóg a képből, hogy fáj ránézni, de szerencsére ez a látvány az egész városban egyedülálló, és az audiovizuális bemutató legbelül ebben az épületben zajlik. Képet kaphatunk a korról, amiben a mester dolgozott, majd a fél órás, kötelezően választható vetítés után végre tovább engednek a konkrét szülőházhoz, amit a hátsó kerten keresztül lehet elérni.


Rózsák és évelők között elég tekintélyes parcellát hagytak meg beépítetlenül a városban, amiért az ember igen hálás, mert kicsit el lehet vonatkoztatni itt a zajos forgatagtól és nem zökken ki az ember a kora-reneszánsz életérzésből.


A házba belépve aztán nézelődünk a girbegurba padló, a derékszöget hírből nem ismerő falak és a puritán berendezés világában, az emeleten pedig egy, korabeli ruhákba bújtatott, ablakba tett széken a párkányra könyöklő, lentről is látható bácsikával beszélgetünk el hosszasan, aki, miután megtudja, hova valósiak vagyunk, megcsillogtatja magyar nyelv és földrajz-tudását is, mi meg hüledezünk. Hja, ő itt ül már majd' egy évtizede, és a látogatóktól éppen eleget tanult azóta; ültében a fél világot megismerte és virtuálisan be is barangolta...


Shakespeare későbbi lakhelye a következő menüpont, ahol éppen egy ásatás kellős közepére csöppenünk. Hatalmas transzparenseken magyarázzák közérthetően és rajzolva is, hogyan működik a régészet, mert ami látszik, az csak egy-két emberke, ecsettel-kis lapáttal a kezében, amint egy feltárt gödör mélyén görnyed és a földet turkálja, időnként meg valaki eltalicskázza a kitermelt földet.


Megyünk mi is a talicska után, a kert hátsó sarkában gyűlik a már átszitált föld, és ebből visznek be a gyepen felállított nagy sörsátorba, ahol az ide látogató gyerekcsoportoknak szoktak activity-t tartani, hátha ők is találnak valamit, ami felett a régészek szeme elsiklott.


Bent a házban berendezés és kiállítás keveredik ízlésesen, hajlott kora ellenére egy tökéletesen lakható ház lenne egyébként, de a mítoszt itt is tovább éltetik és inkább belépőjegyeket szednek a népektől. :-P


Fotóalbum itt: Shakespeare-házak

1 komment:

Senior45 írta... [válasz erre]

Szilágyi György: Shakespeare

Rabolnak, ölnek, csókolóznak,
aztán fűbe harapnak,
vége a darabnak.

(Szilágyi György a régi nagy - Ludas Matyis - humorista-generáció tagja volt.)

Megjegyzés küldése