Ingatlanhelyzet Angliában

Kastély a világ végén vagy londoni egyszoba-összkomfort? Az ár ugyanaz, havi 2500 fontért mindkettő bérelhető... A Daily Mail cikkét mindenképpen érdemes elolvasni: itt.

A metropolisz elszállt ingatlanáraihoz az embernek a szemét (na meg a pénztárcáját) is hozzá kell szoktatni, főleg, hogy mindez vidéken a töredékéért elérhető. A munkalehetőségek viszont sokakat a fővároshoz kötnek, így a fentebb linkelt Northumberland-i kiskastélyhoz sem könnyű megfelelő bérlőt találni, ráadásul az épület fenntartási költségei (pl. fűtés: június közepe van, esténként még temperálni kell a házat) is kb. egy-két ezerre rúgnak, nem mellékesen egy ilyen kégli helyi ingatlanadója (council tax) még pár ezerrel dobja meg a fizetendőket - havonta. A gondolattal viszont nem rossz eljátszani.

A brit ingatlanbiznisz másik anomáliája az ingatlanosok egyre pimaszabb lenyúlása. Néhány évvel ezelőtt még meg lehetett úszni fizetőképességi vizsgálat nélkül, ma már ingatlanirodán keresztül intézett bérlésnél mindenhol bekérik a vizsgálathoz szükséges adatokat, és ezzel a monopóliummal alaposan vissza is élnek. Hogyan is működik ez?

Donkey Village

Éppen egy versenyről igyekeztem hazafelé, és a Peak District mélyén járva feltűnt egy kis barna tábla: Donkey Village. Semmi több, de nekem ez is elég volt, egy Szamárfalva biztos érdekes lesz. Főleg, hogy egyre kisebb utacska vitt be még jobban a hegyek közé. Már rég jártam ezen a vidéken, és nosztalgiával gondoltam vissza azokra az időkre, amikor közelebb laktunk a Peakhez és sűrűbben kirándultunk erre. Ezek a végtelen, zöld mezők és a kőkerítések hálója újra visszahozta a szőttesföld-érzést.

Új weboldalunk van!

Hölgyeim és Uraim,

Életben vagyunk még, csak Áginak elege lett a blogírásból és éppen most kezdett az új munkahelyén, én pedig házakat terveztem és a weboldalunkat fejlesztettem. Az a helyzet, hogy már évek óta esedékes lett volna, csak előre láttam, mennyi meló lenne és inkább halogattam, mivel gyakorlatlag nulláról kellett újracsinálni mindent. Most azonban örömmel jelenthetem, hogy elkészült a Nagy Mű:

Az MDS Építésziroda új weboldala.

A weboldal saját tervezésű (természetesen), néhány ingyenes scriptet használtam fel a működtetéséhez, bár némelyiket meglehetősen továbbfejlesztve. Az egész rendszer PHP alapokon fut, a fejlesztő környezet egy szövegszerkesztő program volt, aminek egyetlen komolyabb tudása, hogy kiszínezte a HTML / JS / CSS szintaxisokat :-)

Most pedig megyek aludni, holnap verseny lesz a szomszédos Woodend klubban...

Az arany kanál

...és a téli napfény

A Mikulás puttonyából

Mazsolázgattam még néhányat a jövő évi kertszezonra (sőt, nyárra!) is gondolva. Kerti pad-megoldások kiülősöknek.

Amikor egy kert-blogger költözködik, utána mindenki tűkön ülve várja, mit hoz ki új otthonának közvetlen környezetéből. Londonból a Cotswolds szívébe igen nagy ugrás, kíváncsi vagyok, hogy csapot-papot otthagyva a városi lyány hogyan birkózik meg a vidéki Angliával: Awkward Hill

Aranykezű ezermesterek számára egy kis karácsony előtti csinosítgatáshoz ötletadónak: Crafty Nest

Télire némi nosztalgiázáshoz kerti anyag, blogring francia módra: maison & jardin

És egy kis hazai: végre úgy tűnik, megindult valami! A Kertnézőben oldalán olyan magyarországi magánkerteket találunk, amik végre egy-egy napra nyitva állnak a nagyközönség részére. A jövő évi pontos nyitva tartási időkért érdemes lesz visszanézni az oldalra.

Linkajánló

Adventi visszaszámolós naptár-ötletek a Knockoff Decor, Kim Vallée és az Apartment Therapy oldaláról.

Hogy egy kis szakmai is legyen, errefelé így nyomják a minőségi stílbútorok piacán: Grovesnor furniture

Itt pedig mindenféle stílusos kiegészítőkhöz lehet hozzájutni, bár az az Ipad-gramofon azért kiverte a biztosítékot: Restoration hardware

És amikor az ember már-már menekülőre fogná, mert sötét van, hideg van, eső van, akkor ilyen oldalakon érdemes elveszni: a vadon szava, a téli mélynyugalom megzavarására alkalmas képekkel.

Időjárás-jelentés

Úgyis olyan régen volt már...

Aki az idei évet időjárásilag kibírta itt, Angliában, az azt hiszem, fel van készülve az év végén esedékes világvégére (ehhe...) is. Mintegy bemelegítésként (bár, ahhoz kb. húsz fok hiányzik), esetleg bibliaismereti gyorstalpalónak még előtte demó verzióban megkaptuk az Özönvizet is, hadd szokjuk a megpróbáltatásokat.

A nyarunkat a kattintás utáni kép kb. tökéletesen le is írja, és ami kivételes nap volt, azt itt, a blogon gyorsan fel is jegyeztem, nehogy feledésbe merüljön. Talán az mond valamit, hogy szeptember első hétvégéje óta fűtünk. Szeptember közepe óta egy-egy napos megszakításokkal folyamatosan esik. Napsütést csak kivételes alkalmakkor látunk, abból viszont minden percet ki kell használni és odakint tölteni.

A kőművesek (rém)álma...

A vízszintesre, függőlegesre és a derékszögekre egyaránt fittyet hányva, a fizika törvényeit tökéletesen semmibe véve álldogál Little Moreton Hall immár ötszáz éve és köszöni, jól van. Falai vészesen dülöngélnek, egymást tartva állnak és dacolnak az évszázadok viharaival, egyik emelet kikönyököl a másikból, míg a long gallery, azaz a hosszú beltéri sétaterem (angliai időjárás, ugye...) a ház legfelső emeletén épp, hogy beugrik, mindenféle tekintet nélkül a tartószerkezet-nélküliségére. Építészeknek és statikusoknak komoly ínyencfalat ez a Cheshire-i házikó. Amikor a National Trust gondozásába került a 30-as évek elején, az állagfelméréskor a szakemberek bátran kijelenthették, hogy ez a ház az orruk előtt tulajdonképpen nem is állhatna a lábán...

Lichfield Cathedral

A Selby-i esetből tanulva a mostani templom-látogatás előtt merő óvatosságból kikerestem a nyitva tartási időt, nehogy megint belefussak a vasárnap reggeli mise kellős közepébe... Helyette kaptam sokkal meredekebbet, de ne szaladjunk ennyire előre.

Mostanában ritka madár a verőfényes napsütés, örültem is nagyon, hogy ilyen gyönyörűséges idővel ajándékoztak meg minket a fentiek, mert egész napos programot terveztem mára is, úgysem jártunk még eleget a Midlandsben. :P Jókor reggel lepakoltam a lövészt angliai karrierje legelső állomásán egy, némi nosztalgiázással átszőtt versenyre, én meg mentem tovább gyanútlanul Lichfieldbe, katedrálist nézni.

York Minster

York Minster a hivatalos neve a yorki katedrálisnak, amit kívülről már egyszer megszemlélhettünk, sőt, egy fél percre a zárt üvegajtókon át még be is pillanthattunk a múltkor, csak hogy tudjuk, mit hagyunk ki. Most viszont még nyitva tartott a jeles épület, és sajnos ez is belépőjegyes, bármennyire is rühelljük az ilyet, ráadásul egy kegytárgyas-szuvenírbolttal megfejelve a mellékhajóból nyíló ajtón túl. Már eleve, hogy isten házába pénzt szedni* és azt megokolni azzal, hogy napi(!) 200.000 angol fontba fáj a restauráció és az egész komplexum fenntartása, az enyhén szólva nevetséges, még akkor is, ha az információt táblán tolják az ember elébe a pénztárnál, mintegy magyarázkodásként. De persze a gyakorló hívőknek ez biztosan nem fekszi meg a gyomrát...

* Máté 21/12-13. "És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.")

Nyilván a szakmai kíváncsiság győz, az épületben a legnagyobb koncentrációban jelen levő ferde szemű turistákat persze ez a belépősdi nem zavarja annyira, mint minket, nekik 'csak' egy megnézni való látványosság ez a templom. Persze, aki csak egy imára ugrana be, annak nem kell leszurkolni a kombinálható belépőjegyeket, amiknek egyetlen előnye, hogy egy egész évre érvényesek, amit nagyon is ki fogunk mi használni, ha legközelebb is erre lesz dolgunk.

Treasurer's House, York

A kincstárnok háza a York Minster lábánál, a Chapter House felé eső oldalon fekszik és ha nem lenne kitáblázva, hát az ember meg sem találná. 2000 éves római útra építették rá az épületet, minek következményeképpen a pincében légiós osztagok szellemei időnként átmasírozhatnak az ott-tartózkodókon, mint ahogy egy gyanútlan vízvezeték-szerelővel anno ez meg is esett...

York - újratöltve :)

Csak nem tudunk elszakadni a jó öreg Yorktól... :)) Biz' isten, ha nem lenne olyan hideg errefelé (áprilisban még itt-ott hó van) és a téli hónapokban a napsütéses órák száma nem lenne olyan botrányosan kevés (31), lehet, még szorgalmaznám is a költözést. Verseny után beirányoztuk New York névadóját - szegény Amsterdamot anno jól lemosta a porondról - bár az új szépsége poros nyomába sem érhet az óhaza ezen gyöngyszemének. Na de ne csapongjak itt, inkább vágjunk bele a város közepébe. :P)

Mivel kicsivel dél után már ideértünk, így teljes zsúfoltságában találtuk a belvárost, és a megfelelő parkolóház megtalálása is komoly feladatnak tűnt. Azt már tudtuk, hogy mint turisták által megszállt övezet, komolyan zsebbe markoló lesz ez a nap, ha tisztességesen végig akarjuk nézni legalább a felét annak, amit összeszedtem a város szépségei közül, de az egész délutánra szóló 10 fontos parkolójegy még így is enyhe túlzásnak tűnt elsőre.

Selby Abbey

Reggeli bemelegítésnek szántam ezt az aprócska katedrálist, de úgy esett, hogy a napunkat is itt zártuk, lévén éppen a hazafelé tartó út kellős közepén helyezkedik el Selby. A helység a katedrális nevét viseli, és egy teljesen átlagos kisváros, aminek a főterén magasodik a majd' ezer éves épület. Itt először volt a templom és utána épült köré a település. Alapítása 1069-re tehető: Auxerre-i Benedek volt az, aki francia földről képes volt egy látomás kedvéért Észak-Angliába zarándokolni, hogy a folyón ringó három hattyút meglátva pont ott, az Ouse mellett kezdje valóra váltani a látomást...

Wollaton Hall and Deer Park

Nottingham délnyugati sarkába ágyazódva található ez a nagyszabású park és palota, ahova a hét ágra sütő nap kicsalogatott minket. Ha nagyon bulváros címet akartam volna adni, akkor valami ilyesmit választanék: A Wayne-villa rejtelmei vagy: Batman lakhelye!! :P

Már a parkolóban kiderült, hogy jókor vagyunk jó helyen, mert valaki olyan jó fej volt, hogy a parkolójegyét, amin még bő két órányi ott-tölthető idő maradt, gondosan visszarakta a jegykiadó nyílásba, mi pedig újrahasznosítottuk ;). A palotáig egy, a vége felé erősen lejtős domboldalon kell felkaptatni és közelebbről már látszik, az épület nem kevés hasonlóságot mutat Hardwick Hall-lal, csak az üveg-fal arány itt inkább a falak javára billenti a mérleg nyelvét.

York

A North Yorkshire Moors-on átvágva bőven sötét volt már, mikor Yorkba értünk. Nagyvárosokat nem szoktunk látogatni, de vele kivételt tettünk, több okból is. Elsősorban azért, mert annyira útba esett, másodsorban azért, mert egy teljesen érintetlen, középkori utcácska nyújtózik a belváros legbelsejében.

Vasárnap este lévén már ezerrel készültek a fiatalok halloween-re (ez is egyetemi város), ami két koporsó cipelőből, néhány taláros személyből és egy gyakran előtűnő, csontvázba öltözött egyénben nyilvánult meg, akik a belvárosban itt-ott keresztezték útjainkat...

Whitby

A kikötővároska az Esk folyó tölcsértorkolatánál fekszik és ha az apátság nem magasodna fölé, akkor is vonzó turisztikai célpont lehetne saját jogán. Megfejelve azzal, hogy Cook kapitány is itt tanulta ki a hajózást, ez elég is ahhoz, hogy már jó ideje látogatókat csalogassanak a városkába. Van minipiaca, a kusza kis utcácskákon sétálva szuvenír- és ékszerboltok egymás hegyén-hátán, míg a kikötő némileg tágasabb placcára kiérve egymás után sorjázó bódékban árulják a sült halat, amiknek persze a sirályok nem kevésbé örülnek. A parton be lehet fizetni némi hajókázásra; egy-két korabeli hajó utángyártott modellje ilyen közelről igencsak lélekvesztőnek tűnik: hajótípusok itt

A torkolat utolsó hídját sajnos nem sikerült elcsípni működés közben, pedig a mellé települt kütyük mind azt sejtették, hogy ez bizony egy elforgatható híd... Múzeumba nem járunk, ha csak valami extrát nem tudnak mutatni, így a Cook-múzeumot mi kihagytuk, végső célunk a dupla karéjos móló legkülső pontja volt, ami oly kecsesen nyúlik be a tengerbe.

Whitby Abbey

Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt amikor tengerpart közelébe jutunk, mindig van a zsebemben egy B-terv, másik útvonallal egy esetlegesen hirtelen fellépő rossz idő esetére. Mára azonban a vizes útvonalhoz asszisztált minden körülmény, hát neki is vágtunk a tengerhez vezető útnak. Staithes-ben kötelező parkolási díjat kellett volna leszurkolni az önkormányzati kijelölt parkolóban még a legrövidebb ott-tartózkodáshoz is, és hiába tudtam, hogy a falucska lehetetlen fekvése miatt (olyan, mint Polperro) a régi negyedbe csak a helyieket engedik le négy keréken, mégis inkább úgy döntöttünk, kihagyjuk Cook kapitány szülőfaluját, ami egyébként sem a déli halászfalvak báját hozza. Itt érdemesebb még a falu előtt lekanyarodni az útról, mert ha csak átnézeti kép kell, azt az előző sziklaoromról kapjuk meg a legjobban: Staithes

Mi viszont mentünk tovább két öböllel arrébb, Whitbybe, hogy legalább azt meg tudjuk rendesen nézni az ősz beköszöntével egyre rövidebbre szabott világosságban. Első pontként a még nyitva tartó Whitby Abbey-t vettük célba.

Durham

Kastély is, katedrális is, folyópart is, ez kell nekem! Míg a lövészek a pirkadat első fényeinél dermedt ujjaikat próbálták melengetni a felkelő nap párás fényeinél, én elkötöttem a járgányt és nekivágtam a szomszédos egyetemi városnak. Teljesen elszoktam már attól, hogy egy városban csak fizetős parkolókat lehet találni, így keringtem eleget, amíg közvetlenül az Antiochiai Szent Kézigránát Margithoz címzett templom mellett le nem tudtam tenni az autót. Balsejtelmem igazolódni látszott: a város tipikus turista-célpont, ám szerencsére még túl korán volt a csoportos bámészkodókhoz. Ez sajna abban is megnyilvánult, hogy sem a kinézett kert, sem a kastély nem volt nyitva, bár utóbbi a diákok miatt, akik az ódon várat kollégiumként használhatják, így lakhelyük prominens részei csak vezetővel látogathatók és csak akkor, amikor őket nem zavarják a turistahordák. Így itt csak a bejáratig jutottam:

Sebaj, ennyi még belefért, hiszen még mindig ott a katedrális, egy komplett, román-kori jegyeket viselő, irdatlan nagy és gyönyörűséges, felfedezni- és bejárni való épület, csak nem hiába kaptattam fel a folyópartról a hegytetőre...

Pirkadattól alkonyatig

Észak-Angliában ilyenek a hajnal első fényei, az óra fél kilencet mutat:

Miket rejt a sherwoodi erdő?

Hétágra sütött a nap, úgyhogy felkerekedtünk egy kicsit túrázni, a környéken szétnézni. A sherwoodi erdő tőszomszédságában lakunk már bő fél éve, hát illett végre a terepet egy kicsit jobban felderíteni.

Creswell Crags-nél kezdtünk, ez Anglia legrégebbi, ember lakta barlangjainak lelőhelye, a helyszínen látogatói központ és múzeum várja azokat, akik pattintott kövekre és egyéb apróságokra kíváncsiak. Mi viszont a tóra és a meredek sziklafal üregeire voltunk kíváncsiak, és eleve arra vettük az irányt. Sajna utóbbiak rács mögé kerültek a rossz magaviseletük miatt (régészeti terep, belépni tilos), úgyhogy csak nyakat nyújtogatva bámultunk be, hátha legalább kicsit látunk abból, mi rejt a sziklahasadék mélye. A harmadik ilyen barlang után az ember a többit már meg sem nézi, inkább a tájra és a két barlangsor közé ékelt tavacskára koncentrál.

A felemás élmények után valami biztosabbra vágytunk, és ezt leginkább kastély formátumban szoktuk megtalálni, így a szomszédban levő udvarházat kihagytuk, mert nyitva tartási időt nem találtam hozzá, viszont a nottinghami önkormányzat tulajdonában jó néhány helyi nevezetesség áll...