2009. szeptember 21., hétfő

Stratford Upon Avon

Az ismert és közkedvelt turistalátványosságokat általában nem szeretjük különösebben a rátelepült sallangok miatt, azért Stratfordnak adtunk egy esélyt. Talán a szezonvég az oka, talán az, hogy a városnak megvan az a sajátságos hangulata, amivel azonnal megkedvelteti magát, mindenesetre összességében nagyon kellemesen csalódtunk benne. Habár minden látnivalója egyetlen ember élete és az általa teremtett mítosz köré szerveződik, önmagában, középkori épületekben tobzódó kisvárosként is bőven megállná a helyét. Az Avoni Hattyú eddigi legszellemesebb és legkörnyezettudatosabb megformálását egyébként az egyik híd lábánál találtuk: :D




A jóval formálisabb szobrot persze a hagyománytisztelők a híd túloldalán levő kis parkban megtalálhatják, az eredeti modelleket pedig fehér és fekete színben a folyócskán, a játék-kikötőben és a kapcsolódó kis szigeten. Utóbbi részen nagyon ötletes módon kávéházzá alakították a hajdani nyitott színeket úgy, hogy az ódon külsőt érintetlenül hagyva vasszerkezetű üvegfalakat húztak fel a belsejében, amit az ember csak másodszori ránézésre vesz észre, és akkor is csodálattal adózik az ötletességen és az okos hagyománytiszteleten, ami a jelent és a régmúltat ilyen hibátlanul és ízlésesen összegyúrta.


Shakespeare életéhez szervesen kapcsolódó helyeket egymás után érdemes végiglátogatni, a borsos belépőjegyek igen elfogadhatóvá válnak, ha egyszerre váltja meg az ember. Érdemes a szülőházzal kezdeni, ami a folyóparttól nem messze egy sétálóutcában található és a többi, sok évszázados házikók sorában először szinte fel sem tűnik. Őszintén szólva a többi mézeskalács-ház vonzóbbnak tűnt, de a helyiek becsületére legyen mondva, az utcakép igencsak egységes és még a házhoz tartozó kis kertet sem építették be az évszázadok múlásával, így az ember hamar elfeledi, hogy a város közepén van éppen...


Egy kis városnézés keretében a Nash's Old Place-t és a Hall's Croft-ot érdemes útba ejteni. Előbbinek a hatalmas, gombóc formákra nyírott több száz éves sövénye azonnal elárulja, hogy látványos kert lapul mögötte, amit az utcáról besétálva is élvezni lehet. A Hall's Croft két utcányival lejjebb hasonló látványossággal büszkélkedhet, bár az őszi időszak már csak sejtetni engedi, milyen látványt élvezhettek a nyáron ide látogatók. Utóbbi háznál éppen felújítási munkák zajlottak, be is néztünk az egyik lezárt szobába, hogy az eredeti tölgy gerendákat hogyan konzerválják, majd hamarosan ki is tessékeltek onnan, mert tilos helyen lábatlankodtunk...


A városból kifelé tartva Anne Hathaway házához vitt a navigáció, ahol sokkal barátságosabb fogadtatásban volt részünk és egy halom érdekességet és hasznos tudnivalót is begyűjtöttünk, ami, ha újra a középkorba visszacsöppennénk, simán hasznosítható lenne: például kéményt tisztítani leghatékonyabban egy, a tetőről  fejjel lefelé belógatott tyúkkal lehet, az élő tollseprű kapálózása közben az összes kormot kiszedi, és ha feladatának teljesítése közben belehal, akkor a fazék sem marad üresen... Ennyit a középkori állatvédelemről.

Vagy még egy apró jelzés a házba csöppenők részére: ha az alacsony gerendákra feltett vasrácson finomságok lógnak a konyhában, akkor szívesen látott vendégek vagyunk... :D Bár enélkül a gesztus nélkül is úgy éreztük magunkat, hogy itt valóban szívesen látnak és örülnek a kíváncsiságunknak. Eleve nem csak a ház jelenti az attrakciót, hanem a környezete is egy valóságos kis birtok gyümölcsössel és virágoskerttel, a kiszolgáló épületek pedig mind a turistaforgalomra szakosodtak.


Ennek ellenére nagyon hangulatos kis hely, és már portán kívül bár, de a szomszédos házcsoportra is megéri egy pillantást vetni: egymás hegyén-hátán aprócska lakok, mintha egy modell-falu elevenedett volna meg, amit lakói rendeltetésszerűen használnak és egy-egy házcsoport előtt parkolónak fenntartott hely a többszöröse a házak által ténylegesen elfoglalt helynek. A Mary Arden-farmot időhiány miatt sajnos ki kellett hagynunk, azt majd legközelebb útba ejtjük.



A Shakespeare-házakról összefoglaló itt: http://www.shakespeare.org.uk/
További képanyag: Stratford Upon Avon és Anne Hathaway's Cottage

2 komment:

Eva írta... [válasz erre]

Ez eddig még kimaradt, de mindenkeppen fent van a listan. Egy masik gyongyszem hely:)

Agicza írta... [válasz erre]

A világért se' hagyjátok ki, mi évente járunk vissza, Stratfordba, mint a jótét lelkek, és még mindig van új látni való... :D

Megjegyzés küldése