Dél-Franciaország

Miért szerettem bele már az első utunkon is ebbe a hegyes-völgyes kőházas falvakkal tarkított, hamisítatlan vidéki tájba? Legelőször, mert itt valódi hegyek vannak, valódi, nagyobb kiterjedésű erdőkkel. A föld vörös, mint Shropshire-ben, de közel sincsen kellemetlenül hideg, a nyár még az elviselhetően meleg, és egyetlenegyszer kaptunk kánikulát. De a simogató, jóleső meleg az mindennapos, Angliában még nyár közepén is van, hogy pulóvert kell húzni. Itt lehetne mezítláb is mászkálni, ott ez elképzelhetetlen. Hiányoznak a lenge nyári ruhák, itt azt is lehet viselni.

Az épített környezet pedig pontosan olyan, amilyennek szerintem lennie kell: emberléptékű házak, egységes összkép, kicsi, hegyre kapaszkodó utcák, kőházak, fachwerk, kővel burkolt utcák, és mindenütt cserepes virágok, a legkisebb, legsötétebb zugokban is. Normandia, a Lot-Garrone és a Dordogne vidéke olyan helyek, ahol mind építészetileg, mind tágabb környezetileg olyan kép fogad, ami markánsan régi, hagyományőrző, emberléptékű és bájos.

Franciaországban vannak olyan vidékek, ami jellegtelenek, laposak és unalmasak, építészetileg is magukon viselik a változás szelét, de a déli végekre, Aquitaine és Périgord-ba, na meg az északnyugati sarokba, Normandiába nem ért el a változás és a modern idők lehelete. Ezek olyan, viszonylag elszigetelt területek, ahol a fejlődésnek idő kell, és az elmúlt évtizedek nem tették tönkre az elmúlt sok évszázad alatt kialakult, emberléptékű környezetet... Falu falu után, egymás után következnek a 100 legszebbek, az ember csak kapkodja a fejét.

Leírhatatlanul jólesik ilyen helyeken sétálni, ahol mintha megállt volna az idő... A falvakban reggel bemenni a legelső pékségbe, ahol bármilyen bagettet is választunk, az nagyon finom, a másik kis boltocskában pedig a pultnál kérni a hozzávaló paté-t. Valahogyan szereznünk kell majd egy nagyobb adaggal a kedvencünkből és lehetőleg megoldani a folyamatos ellátást is arra az időszakokra, amikor éppen nem megyünk az országon keresztül... :-D