2009. december 18., péntek

St. Michael's Mount - Mousehole - St. Ives

Reggel lefényképezhettem napfényben is a Mevagissey-i kikötőt. Kellett is, mert mára egész napos sétát terveztünk be, megint sötétben fogunk hazaérni. A ház tulajdonosa, aki a földszinten lakik, reggeli közben hosszasan elbeszélgetett Ágival, úgy kellett noszogatni a végén, hogy azért nézzünk már meg valamit Cornwallból is...

Ma tehát körbejártuk kicsit Cornwallt, egészen a csücsökig. Marazion városával kezdtük, itt található a St. Michael's Mount kolostorerőd. Ennek különlegessége, hogy apálykor kikövezett út vezet oda, de dagálykor rendes sziget lesz belőle.


Ezt is, mint sok más hasonló birtokot, a tulajdonos család nem tudta fenntartani, ezért átadta kezelésbe a National Trust-nak, akik felújították, mutogatják a népnek, a tulaj pedig egy kisebb részében lakik továbbra is.


Kilátás a bástyáról Marazionra, a tengerfenéki gyalogúttal.


Bent egész kis tárlatot rendeztek be, egyebek mellett egy kétezer éves egyiptomi macskamúmiával. A vicces az volt, hogy a 'circa' szót elírták a táblán, és így CICA lett a felirat :-)))


Az egyik szekrényben voltak korabeli puskák is, iszonyat hosszú csövű elöltöltősök, mívesen kidolgozva. Nagy park is tartozik az erődhöz, és a tengerparton láttunk nagy kerekű, de egyben úszóképes, kisbusz-szerű járműveket is. A vagányabb helyiek lazán a tengerfenéken autóztak keresztül normál autókkal is. Volt pár elszórt sziklaszirt is, amiken külön tábla figyelmeztetett arra, hogy dagálykor ott lehet ragadni.


Fotóalbum: St. Michael's Mount, Marazion

Utána mentünk tovább a Land's End felé, ami nem volt nagy durranás, egyszerűen csak vége volt a földnek és jött a tenger. Pár fotó és már fordultunk is vissa. A kocsma viszont tetszett, 'Az utolsó kocsma Angliában' feliratával. Főként kis mellékutakon mentünk, az elmaradhatatlan sövények között. Egy traktort például esélyünk sem lenne kikerülni, ilyenkor mindig lehúzódik az, akihez közelebb van egy kapubejáró vagy egy kitérőöböl.

Mousehole egy pici halászfalu, a lírai 'Egérlyuk' nevet viseli. Pici, apró házak, sok pálmafaféle növény a kertekben, és az a tapasztalat, hogy a T-mobile-os eladó állításával ellentétben szó szerint az utolsó kis halászfaluban is fel lehet tölteni a telefonunk egyenlegét, nem kell hozzá feltétlenül bankszámla.


Akármilyen meglepő, ezek is fenyők. Mousehole után láttuk őket a dombtetőn, mediterrán tengerparti fenyőfák.


Fotóalbum: Mousehole

Sennen Cove mellett lementünk a tengerpartra fotózni, majd - már visszafelé menet egy domboldalról megláttuk St. Michael's Mountot, ezúttal már szigetként.


Már alkonyodott, mikor St. Ives-be értünk, ez is tengerparti kisváros (nem falucska, mert amint Marazionban az idegenvezetőtől megtudtuk, Marazion például akármilyen kicsi, a helyieknek akkor is város).


Én már elég fáradt voltam az egész napos mászkálástól, csak Ági járt körbe és fotózott sötétedésig.


Fotóalbum: St. Ives

0 komment:

Megjegyzés küldése