Már erősen alkonyodott, mire ideértünk, úgyhogy kemény tempóban caplattunk felfelé a hihetetlenül keskeny sikátorok között, ahol jó eséllyel egy kisebbfajta szekérnek volt csak hely széltében, néha annak sem... A bejárati, fogadó kis terecske pont olyan, mint egy kellemes kis zárt középkori kastélyudvar, ám ez után az újabb boltozatos kapun keresztülsétálva már egy girbegurba, erősen emelkedő, igen keskeny utca vezet felfelé, a több száz éves házacskák egymásba ékelődve-ágyazódva, egyik emelet könyököl ki a másikból, tetősíkok egymás hátán, és mindez a meredek sziklaoldalba vájva-építve.
Lent az utcán boltok minden ház földszintjén, itt a turistákból él mindenki. Marazionnal ellentétben itt egy komplett kis falucska is van a szigeten, nem csak az apátság és a kastély plusz az azt kiszolgáló személyzet szálláshelyei. Ez is egykoron erődítmény-apátság volt, a legcsúcsán trónol a hatalmas katedrális, és bár este 9-ig van nyitva, de mi inkább maradtunk a bástyákon, ahol kívülről is körbe lehetett sétálni az egész várost, de a benti hangulathoz képest még a tenger közelsége sem adta ugyanazt az érzést...
Az egyre fogyó fényeknek még egy előnyét láttuk: a turistákból is láthatóan kevesebben voltak, így a fizetős parkolást és a zsúfoltságot is sikerült elkerülnünk. És akármilyen felkapott is a hely, egyszerűen olyan varázsa van, ami magával ragad és nagyon sokáig kísért az emlékeimben, mint a hasonló stílusban épült, tavaly látott Rocamadour.
Nagyon sajnáltam, hogy nagyon kevés időt tudtunk csak itt eltölteni, pedig több óra kellene ahhoz, hogy egyáltalán a települést rendesen végig lehessen járni, esetleg beülni egy kávéra, plusz a katedrális odafent, szóval ez inkább egy egész délutános program, mint egy futó kaland.
0 komment:
Megjegyzés küldése