A belövőpálya pici volt, de legalább egy irányban a verseny pályáival, és nem is lőttem túl sokat, minden rendben volt. A közelebbi madársziluett volt még említésre méltó, 15 méter körül alig egy centis lyuk volt csak rajta.
Egy Dale nevű fickóval és a kisfiával lőttem együtt. Kissé gyakorlatlanul, de lelkesen lőttek mindketten. A pályák egy ösvény mentén voltak kirakva, elszórt fák között, elég sűrűn egymás mellett.
Helyi sajátosság, hogy nem külön álló és térdelő pályák voltak, hanem egy-egy pályán volt néhány cél, amiket az előírt módon kellett meglőni. A sorrendet nem vették túl szigorúan, kényelmi okokból lehetséges volt pl. az első pályán ülve meglőni az 1-2-4 célokat, lemérni a 3-ast, majd állva meglőni a végén.
Elsőre nem tűnt túl nehéznek a verseny, de azért csak becsúszott egy 55 yardos az első pályákon, majd egy 15 yardos, igen kis lukú, faágon ülő cél. Utána viszont már kiismertem a szelet és sorban pengettem le a pályákat, többek között ezt is, ahol a négy célból a legközelebbi volt 42 méter körüli...
A puska most is nagyon jól szuperált, belefeküdtem jól a lövésekbe és szépen ment minden, majdnem az utolsó pályáig.
Itt magas fákon voltak a célok egy kis tocsogó túlpartján, és a szél már elég erősen fújt. Ülve még nem volt gond, de állva és magasra célozva már túl sok volt nekem, az állót elhibáztam. Az utolsó pályán már hiába lőttem meg a 40 m körüli térdelőt, a három hiba megmaradt, és Chris kettővel végzett, revansot véve a tegnapi vereségért.
Így tehát 32 ponttal zártam a versenyt a 35-ből, de Chis megnyugtatott, hogy ez egyáltalán nem rossz eredmény, ez a pálya kisebb-nagyobb változtatásokkal már 16 éve áll fenn és még soha senki nem lőtt hibátlant!
A puskám és a távcső persze itt is általános csodálat tárgya volt, a tusaátalakítást is alaposan megszemlélték a kollégák.
Rögtönzött konzílium keretében beszéltük végig a módosítás kérdéseit, Ágicza tolmácsolt. Azt hiszem, ennek az egész Európát átfogó versenyzésnek egyik igen nagy előnye, hogy rengeteg lövővel ismerkedünk meg, és mindig hallok valami újat és érdekeset.
Utána még lődözgettem, az első három-négy pályát lőttem végig állva és térdelve.
Mint mindig, mikor többen figyelnek a háttérből, nagyon jól ment. Olyan célokat szedtem le állva, ami pár kollégán még ülő célként is kifogott. Ez is jó gyakorlás, kicsit a szétlövésre emlékeztet.
Ez is egy trükkös pálya volt... Összességében elmondható, hogy úgy nézett ki az egész, mintha valaki a kert végébe kidobált volna pár célt - de meglepően messze dobálta őket, volt egy kis szellő is és egyáltalán nem volt olyan könnyű, mint amilyennek látszott. Pár álló és térdelő cél volt, ami nekem túl triviálisnak tűnt, de cserébe voltak igen nehezek is. Tehát, kemény pálya, de adott sikerélményt a műkedvelő lövőknek is.
A nyereményeket a résztvevők önerőből hozták össze, mindenki vitt valami jóféle italt, és aztán mindenki helyezési sorrendben választhatott magának. Chris a mi Tokaji aszúnkat vitte haza, én egy finom konyakot.
A versenyről nem került ki a netre írásos erdménylista, de a harmadik helyezett olyan 29-30-at lőtt, utána mindenki jóval hátrébb volt.
A verseny után elmentünk Tintagel-be, Chrisék felvezettek kocsival. Megnéztük a legalább 500 éves régi postahivatalt, és a siker megünneplésére nagyszerű ebédet nyomtunk be a közeli étteremben. Késő estére értünk Margate-be, egy hostelben szálltunk meg.
Döntöttem: végiglövöm a maradék MFTA Téli Liga versenyeket. Ha mind a négy hátra lévőre elmegyek, akkor nekem is lesz értékelhető eredményem és talán bekerülök az első 15-be is, akik mennek az Régiók Közti Bajnokságra.
0 komment:
Megjegyzés küldése