A rögtönzött belövésem eredménye: végül is 55 yardon mind belül maradt a 40-es körön, de elrántottam több irányba is. Mondjuk, a belövőállás sem volt túl kényelmes, meg siettem is, de ez bizony nem életem legszebb szórásképe volt... Mindegy, a jót is meg kell szokni.
A legfontosabb, ami feltűnt így az új tusa képén, hogy a hátsó része magasabbra került és így sokkal jobban kilátszik a kezeim közül, jobban érvényesül a kis piros jelleg.
Most nem rendeztünk igazi versenyt, csak sorban meglőttük a célokat, és amelyiket érdekesebbnek ítéltük, arra lőttünk állva vagy térdelve is. Meglepően sok cél lement így is.
Az utolsó cél egy 40-45 m körüli madár volt a fa derekán, ezt először ülve szedtük le, de aztán Phil meglőtte térdelve, mire én is. Majd állva, és persze én is. Tényleg ez a közös edzés lényege, hogy egymást húzzuk, ha ő meg tudta csinálni, akkor én is. Amikor Tatabányán Bélával a 15 mm-es célt 20 méteren lőttük állva, az is ilyen volt. Aztán Philnek el kellett mennie, én még egy kicsit pengettem a pálya végén lévő célokat, és mentünk a szállásunkra.
A szállásunk most is a Dinney Farmon volt, csak most egy kis házat vettünk ki egy hétre, önellátó (self-catering) formában. Pici kis házikó, a földszinten rögtön a pici étkezős konyhába lépünk be, a lépcső alatt kis tároló, egy nagyobb nappali és lépcső van a földszinten. A tetőtérben pedig minimális közlekedő, egy kisebb és egy nagyobb hálószoba, köztük egy kis fürdő. Nagyon pici az egész, de végül is éppen elég lenne, pár évig akármikor eléldegélnék egy ilyen helyen.
0 komment:
Megjegyzés küldése