Nagyot fordult a világ tavaly év vége óta. Soha nem gondoltam volna, hogy innen valaha is elköltözünk és hogy egyáltalán nem az én unszolásomra kerekedünk fel végre világot látni és utazunk ki Angliába - utóbbi miatt már legalább három éve rágom az uram fülét, de ő céltalan kirándulásokra nem hajlandó egy fillért sem áldozni. Ha most a lövészet kellett hozzá, hát akkor ez kellett hozzá, semmi nincsen ok nélkül. Konkrétan nem érdekel a miért, csak a hogyan és a mikor... :D
Ami eldöntetett: nem tökölünk, (igaz, sosem szoktunk: mert amit az uram a fejébe vesz, az úgy is lesz), hanem pakolunk és megyünk, ahogyan azt Enns-ben végigbeszéltük egy finom ebéd közben, mint komoly lehetőséget a váltásra. Úgy legyen.
Andrásnak komolyan fel kell majd zárkóznia szövegértésileg és szókincsileg, de mély vízbe dobva tanul úszni az ember, és ő nem kapálózva, hanem szó szerint egy fadarabba (ld. puska) kapaszkodva tempózik az örvényekkel teli áradatban. Ugyanis még engem is komolyan sarokba tud szorítani egy mogyogós, durván Midlands-i akcentussal beszélő lövészkolléga, mert ennek a dialektusnak kábé annyi köze van a Queen's English-hez, mint a halnak a kerékpárhoz...
Szóval csak csodálni tudom azt az uram elszántságát, amivel ezt a lépést is megléptük. Még nem tudom a technikai részleteket, hogyan fogjuk menedzselni a szükségszerűen időleges, két pólusú létet, vagy hogyan költözünk, mikor és mi lesz, de nekivágtunk. Döntenünk kellett az állataink sorsáról, de amíg van hol lakniuk, addig az ittmaradóknak sem változik drámaian az életük, maximum kevesebbet látjuk őket.
November elején búcsút vettünk Manócskától, és még most is nagyon-nagyon fáj a hiánya... Egy szombat délután bejelentés nélkül fogta magát és távozott, és nem láttuk többé. Három napig kerestem a környék összes bokrát felforgatva, a patakpartot végiggázolva, hogy a nyomára leljek. A kedvenc zugából összeszedett parfümillatú, pihepuha, barna és szénfekete bundácskából egy zippes kis műanyag zacskóba zártam el egy kis pamacsot tapintható emlékül. Krampuszka 12.5 évet élt, és bár már egy törékeny, madárcsontú, pehelykönnyű kis töpörödött nénikéhez lett hasonlatos, de soha, egy pillanatig nem fogadtam el, hogy el fog hagyni minket egy nap... :( pihenjen békében.
A két szürke jómadárnak pedig, akik velünk jönnek, megindítottuk a fél éves hercehurcát az egészségügyi behozatali papírjaikhoz. Még nem tudom, velük hogyan fogunk albérletet találni (fórumokon eleve mindenkit eltanácsolnak a házikedvencek kihozatalától), de ez a probléma csak fél év múlva lesz esedékes, és addig nem is akarok erre gondolni.
Hosszú és eseménydús volt ez az év, nem unatkoztunk. Ha a következő csak fele ilyen mozgalmas lesz, már azzal is azt hiszem, kiegyeznék... És nagy a kihívás, egész embert kíván, de hiszem, hogy meg fogjuk állni a helyünket kint is.
4 komment:
Manócska ki volt? Nem emlékszem, hogy a korábbiakban találkoztam volna a nevével ill. történetével.
Krampuszkát nagyon sajnálom...:-( Hol nyugszik?
Valaha a családunknak több mint ötven éven keresztül volt egy cica-családja, az aktuális generáció tagjai mindig pont olyan feketék voltak, mint ő. Az utolsó leszármazott kb. 15 éve ment el.
Krampuszka = Manócska
Nyafika = Egérke
Tappancs = Mancsos
Zsömle = Sütike
Macska = Öreg Kövér
És még vagy fél tucat hasonló neveik vannak. Remélem, így már tisztább a kép... :P
Kajla nem került elő? Krampuszkát még megkönnyezem itt a végén.:-( Nekem is van 5 talált cicám , meg 3 talált kutyám, meg 1 nagy kertem , a pasim hobbija lövészet. 2 napja az írásaitokat olvasom, kár hogy nem ismerjük egymást.
@Névtelen
Nem, Kajla egy csomószor eltűnt és egy csomószor előkerült (rossz pénze nem vész el, ugye), de vagy magával vitte valaki (igyekeztünk ebben hinni), vagy elcsapta egy autó (ez a valószínűbb).
Angliai országos lövészversenyeken akármikor találkozhatunk :-)
Megjegyzés küldése