Megírtam az új telefonszámunkat az angol lövész kollégáknak, némi büszkeséggel újságoltam el, hogy nekünk most már ilyenünk is van. Millride felé menet még beugrottunk Kevinékhez, mert James végül is neki adta oda a puskáját, amivel Ágicza lő majd. Kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz majd neki kényelmes a jobbos tusa, de egész jól elboldogult vele, átfogta a markolatot és amiket hibázott, azokért is inkább a szelet okolta.
Már harmadik alkalommal lövünk itt a Millride-nál, nagyon barátságos klub és szívesen látnak, jó társaság és jól kiépített gyakrolópálya van itt.
Ma sem vesződtem sokkal többet a belövéssel, és megint a verseny után lőttem meg a felét. Nem is belövés volt ez, csak szóráskép-próbálgatás, hiszen a puska minden távon jó helyre hordott. 20 méteren magabiztosan belül maradtam a 15 mm-ben, 30-on is egész jó volt. 40 méteren viszont felfelé hordott, de inkább lövőhibának éreztem. Ezt alátámasztotta az is, hogy 50-en már újra egész jó volt. A végén próbaképpen nagyon gondosan lőttem egy 10 lövéses szórást 40 méteren.
Néztem az itteniek térdelő pozícióját, szinte mindenki felfekteti az alkarját a térdére és úgy tartja a puskát:
Nézegettem James távcsövét is. Ő úgy oldotta meg a parallaxmozgás problémáját, hogy két nagy fejű műanyag csavarral rögzítette a parallaxkereket és így kézzel is át lehet állítani, de ha már a helyén van, akkor stabilan ott tartja ez is. A leolvasójele is érdekes volt, főleg a felfogatási technika, ahogy a távcsősínre egyetlen hernyócsavar odafogta. Ellopásra érdemes ötlet...
Ágicza már teljesen rászokott a térdről történő lövésre, de a puska még teljesen betolt válltámasszal is túl hosszú volt neki.
Az edzést Jonnal lőttem végig, nem ment most neki túl jól, ellenben az első pályák egyikén sikerült úgy hátra lépnie, hogy felrúgta a puskámat. Szerencsére a széljelző görbülése felfogta a lendület nagy részét és nem esett nagyobb baja. Azért visszamentem a belövőpályára ellenőrizni, de nem mozdult el a távcső.
Este megvacsoráztunk a The Dawn-ban. Az internetnek nincs túl nagy térereje a házunkban, de a hálószobában egész használható.
0 komment:
Megjegyzés küldése