Stratford upon Avon

Visszajáró lelkek vagyunk és szerintem ez már nem fog jelentősen megváltozni, Stratfordban immár harmadszorra vagyunk az elmúlt két év alatt. Igaz, van is mit nézni és a forgalmassága ellenére kedves kisváros ez, intakt utcaképpel mindenütt a belvárosban, folyóval, lakóhajó-kikötővel, és öt-hatszáz éves épületek fafaragásai tekintenek le ránk, amikor itt sétálunk.  Mivel van annyi eszünk, hogy nem hétvégén érkezünk, a turistahad legjavát sikerül mindig elkerülni. Következő alkalomra már beterveztünk egy hajókázós városnézést, csak még nem tudjuk, mikor fogjuk ezt konkrétan abszolválni. :P

Mostanra három Shakespeare-ház jutott látnivalóul, a szülőházban kezdjük a túrát. Ehhez a városmag egyetlen randa épülete, a hetvenes években felhúzott látogatói centrum kapcsolódik, ami annyira kilóg a képből, hogy fáj ránézni, de szerencsére ez a látvány az egész városban egyedülálló, és az audiovizuális bemutató legbelül ebben az épületben zajlik. Képet kaphatunk a korról, amiben a mester dolgozott, majd a fél órás, kötelezően választható vetítés után végre tovább engednek a konkrét szülőházhoz, amit a hátsó kerten keresztül lehet elérni.

Rózsák és évelők között elég tekintélyes parcellát hagytak meg beépítetlenül a városban, amiért az ember igen hálás, mert kicsit el lehet vonatkoztatni itt a zajos forgatagtól és nem zökken ki az ember a kora-reneszánsz életérzésből.

A házba belépve aztán nézelődünk a girbegurba padló, a derékszöget hírből nem ismerő falak és a puritán berendezés világában, az emeleten pedig egy, korabeli ruhákba bújtatott, ablakba tett széken a párkányra könyöklő, lentről is látható bácsikával beszélgetünk el hosszasan, aki, miután megtudja, hova valósiak vagyunk, megcsillogtatja magyar nyelv és földrajz-tudását is, mi meg hüledezünk. Hja, ő itt ül már majd' egy évtizede, és a látogatóktól éppen eleget tanult azóta; ültében a fél világot megismerte és virtuálisan be is barangolta...

Shakespeare későbbi lakhelye a következő menüpont, ahol éppen egy ásatás kellős közepére csöppenünk. Hatalmas transzparenseken magyarázzák közérthetően és rajzolva is, hogyan működik a régészet, mert ami látszik, az csak egy-két emberke, ecsettel-kis lapáttal a kezében, amint egy feltárt gödör mélyén görnyed és a földet turkálja, időnként meg valaki eltalicskázza a kitermelt földet.

Megyünk mi is a talicska után, a kert hátsó sarkában gyűlik a már átszitált föld, és ebből visznek be a gyepen felállított nagy sörsátorba, ahol az ide látogató gyerekcsoportoknak szoktak activity-t tartani, hátha ők is találnak valamit, ami felett a régészek szeme elsiklott.

Bent a házban berendezés és kiállítás keveredik ízlésesen, hajlott kora ellenére egy tökéletesen lakható ház lenne egyébként, de a mítoszt itt is tovább éltetik és inkább belépőjegyeket szednek a népektől. :-P

Fotóalbum itt: Shakespeare-házak