Reggel jó sokáig lőttem a belövőpályán. Vicces, hogy egyedül az én puskám esett át a fegyverkontrollon, aztán kezdett rázendíteni az eső és inkább bevitték a műszert. A többieket akár mind ki is zárhatták volna, ha igazán szigorúan vesszük a szabályokat...
Egyértelmű: a puskám 30 méteren valóban kicsit alá hord. Azzal együtt, hogy azért szinte minden lövés a 20 mm-es fekete körön belül van, ha eltér, az mégis jellemzően csak lefelé történik. Az alatta egy-egy sorban látható 40, 45 és 50 méteres távokon viszont elég szép szórásokat lőttem, és a magasságuk is rendben volt. Végül is úgy gondoltam, hogy legegyszerűbb, ha a korábbi versenyektől eltérően most nem állítok semmit a puskán, csak ráteszek pár clicket a magasságra, egyébként pedig majd igyekszem minél pontosabban lőni.
Csak az összehasonlítás kedvéért, lefényképeztem az egész 50 méteres belövőlapot, rajta az összes kolléga lövéseivel. Az enyém a pirossal bekeretezett.
Ez is egy jellemző kép: ahogy kicsit nekilendült az eső, mindenki gyorsan bemenekült az épületbe, egyedül csak Ágicza maradt a helyén (egy, csak egy leány van talpon a vidéken...) és gyakorolta az álló lövéseket. Szerintem azért azt már a németek is elismerik, hogy nem véletlenül jönnek a jó eredmények, minden alkalmat ki kell használni a gyakorlásra.
Adammal és egy kezdő Klasse 5-ös sráccal, Dirkkel osztottak egy csapatba. Ez az Adam már kezd gyanús lenni nekem, valahogy mindig velem kerül egy csapatba, amikor neki is van valami beleszólása a csapatbeosztásba.
A távoli célokkal nem volt gondom, az erdőben lefelé lévőknél fölé ment a lövés, de azért még éppen levitte, és mivel kicsit bizonytalan voltam a sebesség miatt, igyekeztem nagyon gondosan meglőni őket. A szálkeresztet egyszerűen rajta tartottam a célon, szinte mozdulatlanul, és szép nyugodtan sütöttem el, mindenféle berántás nélkül. Nagyon szép lövéseket adtam le és meg is lett az eredménye, ülő célból egyetlen hibám volt az egész versenyen, az is egy 40 m feletti 25-ös cél volt. De az összes többi távoli cél tökéletes volt.
Közeli ülő célt természetesen egyet sem hibáztam el, ellentétben Adammal, aki érthetetlen módon elrontott 18 méteres, könnyű célt is. Lehet, hogy idegesebb volt, mint amilyennek mutatta magát? De amúgy teljesen normális volt, és egyike azon kevés németnek, akik érezhetően lassabban és egyszerűbben beszélnek velem, hogy könnyebben megérthessem őket. Neki az állók is jól mentek, nekem viszont szinte csak az előírt testhelyzeteknél voltak hibáim: térdelőből rögtön az elejénél fent maradt a két távolabbi, bár aztán a másik térdelő pályát a domboldalban hibátlanul meglőttem. Az első álló pályán csak a legtávolabbi nem sikerült, de a hamarosan következő másodikon becsúszott még két hiba, ráadásul nem is túl nehéz célokon. És, érdekes módon éppen akkor, mikor megtudtam, hogy a mögöttem lövő csapatban (ahol Ágicza is volt, de nem sokat beszélt velem verseny közben) nem is lő olyan jól a fickó, és már hat hibája van. Azt hiszem, nem szabad sem elbízni magam, sem lazítanom. Az ülő lövések nagyon nyugodtan, szépen mentek, a vége felé kicsit több mozgással, de azért a célok lementek így is. Az egyetlen kivétel az utolsó pálya középső célja, egy 25 mm-es béka volt 40 m felett. Ott annyira koncentráltam a magasságban tartásra, hogy végül is az jó lett, de oldalra ment el a lövés. A legutolsót aztán már hiába lőttem meg, csak 54 pontom lett a végén.
Ágicza nagyon aggódott meg csüggedt végig a verseny alatt. Próbáltam bátorítani, mert tavaly is úgy jártunk, hogy akkor rontotta csak el igazán, mikor kezdett bánkódni az első hibáin. Ha akkor inkább belehúz és összeszedi magát, tavaly mi vihettük volna el a csapat kupát... Mindegy, 46 ponttal végzett és így is fölényesen megnyerte a Klasse 3-at, az utána következő 40 pontot lőtt és 1-2 pont különbségekkel ott voltak a többiek is.
A Klasse 1-ben viszont hármas szétlövés volt az első három helyért. Szokás szerint a belövőpálya mögött, a 18-as pályán lőttünk. Az első kört térdelve lőttük, nekem csak a középső ment le, Timonak és Stefannak kettő. Aztán nekik is csak 1-1, végül állva az első kettőt mindketten elhibázták, az utolsónak Timó úgy mellé lőtt, hogy a testét sem találta el, Stefan viszont lelőtte. Én még ott maradtam megnézni a puskámat, a célokon gyönyörűen rajta tudtam tartani, de mégis csak a legközelebbi ment le. Akkor lőttem a 41 méteresre ülve, és úgy sem találtam el! Végül a fülére céloztam és 1,5 mildottal alatta volt a találat, esélyem sem volt eltalálni. Utána mértem sebességet, hát eléggé alacsony volt. Csak arra tudok gondolni, hogy talán víz kerülhetett a reduktor elé, és mikor visszacsavartam a tartályt, akkor bekerült a rendszerbe, és ennyi lövés kellett neki, mire kikerült belőle. Még szerencse, hogy egy magasra elrántott lövéssel azért szépítettem, és hogy utánam a többiek is csak egyet tudtak leszedni.
Mindegy, ez már csak a harmadik helyre volt elég, és közben sajnálhattam a sok kihagyott állót és térdelőt, amik miatt egyáltalán szét kellett lőnünk. Nincs mese, rendesen ki kell dolgozni az állókat és a térdelőket, mert tényleg ezeken múlik a verseny. Voltaképpen kár, hogy az ülve lövés helyett ezekkel kell foglalkozni, de ez a fejlődés iránya. Nem tudom, nem lenne-e érdekesebb a lengyel hardcore verseny megoldása, hogy 60 méterig lövünk, vagy ha csak ötvenig, akkor is sokkal távolabbi kis célokkal. Persze, a dél-afrikai rendszer sem az igazi, a VB-n például 13 mm-es cél is volt 30 méteren és erre volt állva a szétlövés. A verseny után Adam tanácsokat adott Dirknek, a csapatunkban lövő kezdő srácnak, és többek között mesélte, hogy az én lőpozícióm, amit Dél-Afrikában is látott pár embertől, az igen stabil, de ő próbálta és nem ment neki. Én igyekeztem is elvenni a kedvét a további kísérletezéstől, hogy ez több év szertornász múlttal megy csak, kell hozzá egy bizonyos hajlékonyság és hátizom - viszont majdnem ugyanúgy lövök ülve, mint a belövőállványból.
Azért azt most is elmondhattam, hogy nyertem: ugyanis a verseny során két cél valami Diana logós csíptetővel volt kitéve, és aki ezeknek a számát felírta, az sorsoláson vett részt. Szokás szerint, itt azonnal nyertem, a legkisebb lyukú madarat választottam a három közül. Gerhard rengeteg PR-fotót készíttetett az átadásról, nyilván a helyi újságba bekerülök én is, mint a verseny hírnevét öregbítő külföldi versenyző.
A dobogón is pózoltunk pár puskával, plusz a szokásos kellékek, mint a madár és a farkassziluett, egyesületi zászló, stb. Az már szent igaz, Gerhard mindig is megadta a módját a díjátadásnak.
Ágicza ugyanúgy, mint egy évvel ezelőtt, ott állt a dobogó tetején, bár nem is örült annyira, mint amennyire én örültem volna a helyében: nulla felkészüléssel, nulla gyakorlással is megint megnyerte a versenyt. Vagy talán éppen ez zavarta, hogy még ennyi célt elrontva is megverte őket? De akkor miért nem veszünk egy 16 J-os CZ-t vagy egy Steyrt neki, aztán hajrá az Openben...
Az külön emelte a díjak értékét, hogy hagyományos kupák helyett kis vaddisznószobrokat kaptunk (ez ugye Ebern városának a címerállata):
Végül pedig a szokásos eberni fotó a bajnok csapatról:
Utána elköszöntünk mindenkitől, még egyszer gyorsan elmondtuk, amit csak a jövő évi Magyar Openről és a VB-ről tudunk, aztán megtankoltunk és meg sem álltunk Passauig, ahol szintén a legutóbb is jól bevált panzióban szálltunk meg.
Nagy érdeklődéssel tekintettem meg az interneten a ma megtartott Magyar Kupa forduló eredményét. A 7 fordulós versenyben a legjobb 4 eredménye számít. Én az első négyen olyan eredményeket lőttem (három I. és egy II. hely), hogy hiába hagytam ki a soron következő két fordulót, és hiába van hátra még egy, már senki nem tud megelőzni. Csak akkor lettem volna veszélyben, ha ugyanaz nyeri meg mind a három fordulót. De mivel más-más lövő nyerte meg a két legutóbbit, én már csak egy kávét kérek... :-)
0 komment:
Megjegyzés küldése