Előre kell bocsátanom, hogy ezidáig nem nagyon urgáltam a formális jellegű kertekért, de ez a stílus kivételt képez. A ház a tipikus, tájegységre jellemző mézszínű kövekből épült, nagyobbacska udvarház, aminek középkori alapjai vannak, de a fő tömegét a XVIII. századi díszítésekkel 'modernizálták'.
A Frome folyó felett, a ház előtt közvetlenül kőhíd ível át, az egyik közkedvelt fotózási helye ez az ide látogató népeknek.
A folyócska partján ősöreg fák adnak hűsítő árnyat a fáradt turistáknak, akik itt akár piknikezhetnek is, ha nem akarják igénybe venni az egyik kiszolgáló szárnyban, nagyon kellemes kis helyen, az egykori istállók és gazdasági épületek előtti kis udvarban berendezett kávéházat.
A hídtól kb. ötven méternyire található egy falakkal körbezárt kert is, amire csak rálátni, de nem látogatható. Ez leginkább gyümölcsös, és a lakók magántulajdonában van. A ház belülről zárva, a kíváncsi szemek max a télikertbe pisloghatnak be, de a főbb teraszokról felfelé és lefelé is visz út az enyhén lejtős domboldal különböző pontjaira. Érdemes először felmászni a tetejére, ameddig a szem szabadon ellát, a vállalkozó szellemű és pihent turisták akár a legtetejéig, az egyre meredekebb erdős részre is felkaptathatnak, majd onnan lehet leereszkedni a különböző szintekre.
A felső, manikűrözött szinten a klasszikus dupla oszlopsorral tagolt, vízszintesre planírozott terasz egy formális kertecskét és egy kis kerti építményt rejt magában, majd az oszlopsorok között lehet egyenesen továbbsétálni a kert következő látványosságához, a lilaakácos medencéhez.
Innen visz felfelé az út a japánkertbe, ami egy teljesen erdős, árnyékos kertrész, nagyon-nagyon szépen és arányosan elrendezve, kis kerti tóval és csobogóval, és ahol az ember bármeddig képes lenne elidőzni, annyira időtlen, nyugodt a látvány, egy teljesen másik világ, ebből a kertből teljesen kiszakítva...
Visszaereszkedve a domboldali gyepes, nyitott részre innen vissza- és felfelé pillantva látszanak legjobban a kert emblematikus növényei, az oszlopsorok előtt magasba törő, karcsú ciprusok. Majd az embert lába egyenesen a kerti laknak álcázott melléképülethez viszi, ahol egy kisméretű, de annál gyönyörűbb kerengő várja odabent a mit sem sejtőket. Én legalábbis erre a látványra edzettem, és pofára is estem alaposan, mert egy rohadt nagy ponyvával volt lefedve az egész, és egy ideiglenes színpad állt az egyik oldalában... Bakker. :( Minden évben változó időpontokban, de június-augusztus között a kolostor-kerengőben szíbadtéri előadásokat és koncerteket tartanak, úgyhogy jó eséllyel ponyva fedi az egész tüneményes udvart, tehát ha valaki ezt akarja eredeti pompájában látni, akkor úgy időzítsen...
A ház oldalában júlia-erkély, lépcsősor, mintha a részleteket egy toszkán villából csenték volna, de ez sem tudott már megvigasztalni. Az alsó úton, a magas, tömör kőfal oldalában lehet visszatérni a házhoz, a kiindulási teraszra, ahol urna, szárazságtűrő növények és a szokásos kőlapok várják az embert. Ha ezzel a randasággal nem cseszik el, akkor 100% élvezet lett volna ez a kertlátogatás is, de azért így is elég sok mindent sikerült látni belőle, és örvendetesen formálta a véleményemet az Italianate garden témakörében... Malmesbury pedig máskorra marad.
A kert hivatalos oldala, ahol az éves fesztivál időpontjait is ki lehet keresni: www.ifordmanor.co.uk/
Ahogyan én láttam: Iford Manor
0 komment:
Megjegyzés küldése