Groléjac

Túl későn értünk már be a falucskába, és több, mint negyed órát kerestük a szállásunkat, majd megkérdeztem egy kedves hölgyet, ugyan tudja-e merre találjuk, mert sem térképen, sem egyéb helyen kitáblázva nyoma sincsen... Szerencsénk volt, a hölgy ismerte is a szállásadónőnket, és kocsival felvezetett minket, mondván, úgyis arrafelé lakik. :) Nagyon örültünk neki, mert tényleg nehéz lett volna nélküle eligazodni a girbegurba utcákon úgy, hogy nem tudjuk a végpontot, de öt perc alatt sikerült odaérni, a falu végén egy fafeldolgozó kisüzem melletti kedves kis ranch-ra, ami egy öles tóra nézett, körbe-körbe már az erdő... Egészen hangulatos kis hely volt.

Külön lakrészt kaptunk, lecuccoltunk, és levezetésnek még visszamentünk a faluba, szétnézni, ám először gondosan bepoiztuk a gps-ben, hova is jövünk vissza... :)

Sem nyitva tartó közértet nem találtunk, sem a környező látogatható kastély nem volt már nyitva, de a XII. századi templom is lakat mögé volt rejtve, így a masszív tölgyajtó megtartotta titkát, pedig mennyire szeretem az ilyen ősrégi, picike templomokat...

A temetőben viszont még nem volt záróra, és nem némi morbid késztetésből, de itt is szétnéztünk, ugyanis egy ilyennincs-be botlottunk: a sírok túlnyomó részét mini üvegházzal fedték, és jó francia szokás szerint a kavicsos placcon a virágok - és gyaníthatóan a kövek is - az üvegkalickák által védve vannak az időjárás elemeitől.

A lemenő nap fényében igazán takaros kis helyecskének nézett ki, és inkább egy kertészet jutott eszembe róla, mint végső nyughely - abból az angol, gyepes és düledező kőtáblás verzió ezerszer jobban bejön, mint a francia.

Fotók: Groléjac