2010. július 24., szombat

Trebah Garden

Második cornwalli utunkat végre sikerült a nyár közepére időzíteni - legalábbis naptárilag. Az más kérdés, hogy esőkabátban és polár-kardigánban vacogtuk és áztuk végig az egész hétvégét, de ez mit sem von le az élményből... :D




Míg András a klubban gyakorolt a másnapi versenyre, én kaptam magamat és elporoszkáltam kertet nézni. Előtte beugrottam a Burncoose Nursery-hez csak itt kapható különlegességekért, úgy mint leányhajfenyő, ezerszínű Phormium, Hanabi hortenzia. A kertészet a Caerhays Estate gondozásában van, ami persze idényben van csak nyitva, lévén a part és talán Aglia leghíresebb tavaszi - főként magnólia-kertje. A kertészethez vezető út végig hortenziával van szegve, ebből látható ízelítő a képtárban, a főépület előtt pedig egy akkora bokor kaliforniai mákcserje, amekkorát még itt, Angliában sem láttam még. A papírvékony, hófehér virágok tömege teljesen elbűvölt, de rohannom kellett tovább, ha már a Trebah Garden-t is meg akarom nézni, mielőtt még bezárnak. A kert előtti falu, Mawnan Smith az egyik legtündéribb, amit útközben láttunk, fehérre meszelt, lehetetlenül picike házakkal olyan, mintha egy modell falucska lenne, amit pusztán dísznek építettek...


A part közelében, a Helford folyó tölcsértorkolatában fekszik ez a kert, közvetlen szomszédja a Glendurgan Garden, amit akut időhiányból kifolyólag kénytelen voltam kihagyni. Mindkettő egy erősen a folyó felé lejtő völgykatlan, ahol páratlan növényritkaságok élnek a hely védettségét maximálisan kihasználva és klimatikus viszonyaiban mintegy lubickolva.


Már belépéskor egy kisebbfajta dzsungel fogadja a látogatókat, a másutt nem vagy igen marginálisan téltűrő növények egész hada található itt, Dicksoniából konkrétan erdőt alakítottak ki. Egy markáns foltot képez a bambuszerdő, ami simán elmenne egy délkelet-ázsiai film kulisszáinak is, olyan meggyőző méreteket öltött az eltelt néhány évben.


Ahogy egyre lejjebb ereszkedik az ösvény a völgyben, utána közvetlenül jön a Gunnera-lapu dzsungel, ami alatt én (és még a kosaras alkatok is simán) elférnek, ugyanis jóval két méter fölé magasodnak itt ezek a masszív monstrumok.


A völgyben egy egész tórendszert alakítottak ki, a gunnerás csak a bevezető, utána hidakkal átkötve végig a vizet kerülgeti majd az ember. A hortenziákkal szegett út nekem éppen szemmagasságig érő bokrai után, amikor kinyílik a táj, elém tárult az egész völgyet betöltő virágtenger:


Bántam is én az újra- meg újra rázendítő esőt, ez a csodálatos panoráma minden kellemetlenséget egy csapásra feledtetett. Fél óra volt, mire leértem a folyópartra, ami itt már inkább inkább tengerpartnak néz ki. szomjas vándoroknak és jobb időhöz alakítva itt egy parti stéget hoztak létre és amikor nyitva van a kávézó és a nap is süt, bizonyára sokkal többen ücsörögnek itt, mert ennél nyugisabb helyet nehezen lehetne találni.


Felfelé kaptatva a tórendszer másik oldalán aztán még jó sokat kellett gyalogolni, míg elértem a három pici tócsát, amit egy keskeny kis vízfolyás köt össze, és mindenféle, az eddigi méretek alapján mütyűr évelőtömeg szegélyez.


Legmagasabban ez az árnyékos erdei tisztás áll a forrással és a tóban lubickoló koi-pontyokkal. Érzésre kísértetiesen hasonlít a Peto-kert hasonló jellegű japánkertjéhez, ám ehhez semmilyen távol-keleti jellegű felhang nem társul, ettől függetlenül viszont simán be lehetne rendezni egy japán teakertnek pár jellemző elem hozzáadásával, olyannyira tökéletes minden négyzetcentiméterében harmóniát sugároz ez a hely.


A kertet még a külső körön is körbe lehetne járni, az végig erdőség, de arra sajnos nincsen időm, úgyhogy vérző szívvel és sietve pakolom a fotósfelszerelést, és ha tehetném, akkor az egész hétre szóló belépőjegyet felhasználva még repetáznék a kertből holnap is...

Fotók a Burncoose hortenziákról és a Trebah Garden

0 komment:

Megjegyzés küldése