2010. július 10., szombat

Moseley Old Hall

A klubhoz vezető körforgalom utáni dűlőút visz ehhez a kúriához, amit már egy fél évvel ezelőtt kinéztem magamnak, de csak most sikerült meglátogatni. A klasszikus téglaépület a katolikusok üldöztetése alatt búvóhelyként is funkcionált, erről néhány Priest-hole is tanúskodik itt-ott elszórva egy-egy szinten. A belépőjeggyel együtt diszkont áron lehet megnézni a Wightwick Manor-t is bizonyos napokon, úgyhogy eggyel több indok, hogy végre a másik utunkba eső látványosságot is sorra kerítsük végre!




Amilyen szerencsém van, a jegy mellé külön idegenvezetést kaptam, lévén az utolsó látogató, és egy idős bácsi elkalauzolt az étkezőbe, leültetett és bő negyed órát mesélt a ház történelméről egészen addig a pontig, amíg utol nem érhetem az emeleten az utolsó turistacsoportot. :D Ezek a Trust-osok azért tudnak valamit. :-P


Fent, a tetőtérben nagyon ráérő emberek összerakták a faszerkezetes ház gerendavázas modelljét, ami remek áttekintőt ad nem csak szerkezetileg, hanem alaprajzilag is az igencsak szerteágazó ki-és beszögellőkkel teli alaprajzról.


A kert a szokásos reneszánsz elrendezésű formális kert, az istállóknál és a gazdasági épületeknél levendulasorral, szóval nem nagy durranás, kényelmesen öt perc alatt körbejárható. Az oldalkert ilyen:


További fotók itt: Moseley Old Hall
A Trust hivatalos oldala: www.nationaltrust.org.uk/moseleyoldhall/

0 komment:

Megjegyzés küldése