2010. január 11., hétfő

Állati!

Időközben megérkeztek a macskák laboreredményei is, amik fényesen túlszárnyalják a már elfogadható értékeket. Ügyelni kell arra, hogy az útlevél, chip és veszettség elleni oltás legalább két héttel a labor előtt már el legyen intézve, így a vérmintában vizsgált titer-érték a megfelelő szintre kerül, és csak aztán jöhet a vérvétel és a labor.

Mivel az idióta fél év karantén feloldása óta a mostani állásfoglalás szerint a vérminták laborba érkeztétől számít a várakozási idő, ezzel is nyertünk három hetet. Az utazás előtt széles spektrumú féreghajtás, majd ezután 24-48 órányi idő között léphetnek be az országba a megfelelő útlevéllel és igazolásokkal felszerelkezve. Emellett a macera mellett a kötelező körök lefutása állattal utazás - kihozatal esetén egy vagyon, tehát csak elkötelezett gazdik vágjanak bele a feladat abszolválásába, és nagyon drukkoljanak, hogy épen és egészségesen éljen kedvencük a választott hazájában, mert itt a magyar pénztárcákhoz mérve a méregdrága és a megfizethetetlen között ingadozik az állatorvosi ellátás díja.

0 komment:

Megjegyzés küldése