2010. január 28., csütörtök

A farm, ahol élünk

A farm Chelmarsh falucska szélén terül el. Ez egy Zebegénynél is kisebb falu, nem messze innen van Eardington és aztán a kisváros, Bridgnorth. Ilyen a házunk a kocsibehajtó felől, mi a bal felének az emeletén lakunk:


A versenyekre indulva ilyen borongós-ködös reggeleket lehet itt látni:


Ez is a házunk hajnalban, a nagy első rész a családé, mi a toldalékok felső szintjén lakunk. A házigazdáink mutattak róla 40-50 évvel korábbi légifotót, akkor még nyers tégla volt a fal és alig volt még körülötte más épület.


Legutóbb Chelmarsh felé közeledve megálltam lefotózni a házunkat. Nem olyan igazán szép ház, és fehérre festeni is kár volt, de most ez az otthonunk és szeretek is ott lakni.


Ahogy hazaértem, éppen vendégség volt, rögtön körbesereglett kb. 20 gyerek élükön a jólértesült hazaiakkal, majd előszivárgott még tíz, akiknek sorban mindnek meg kellett mutatnom a puskát, aztán kiraktam 15 méterre a tapsifüles céltt és lőhettek rá (persze az én térdemen volt a puska). Egyértelműen én voltam az est sztárja :-)

Ez pedig a táj, a távolban a szomszédos kastély és a golfpályája, előtérben a gyerekek focipályája, én is itt szoktam lőni.


A szemközti domboldalban éppen egy kék takaróval leterített ló mászkál, meg vannak a kedvenc fajta birkáimból is (fekete fejű gombóc). Reggel jött egy fickó nagy hosszú nyelű kefével és lemosta kívülről az ablakokat, ezt sem bonyolítják túl errefelé. Otthon bezzeg, minden építtető a magas ablakok külső tisztításán aggódik... Nos, ha a keverőcsaptelep elterjedése még várat is magára, a hosszú nyelű ablakmosót ellenben ismerik errefelé is.

0 komment:

Megjegyzés küldése