2010. január 9., szombat

Edzés a Millride FTC-nél

Reggel bevásároltunk a Bridgnorth-i piacon (ezt sem hitte volna Ágicza pár hónappal ezelőtt!), majd mentünk a Millride-hoz, mert ott az edzés nem maradt el. Tegnap felvetettük, hogy miért nem rendezik meg a versenyt mondjuk itt, de mivel minden klub egy fordulót rendez, feltehetőleg senki sem akar lemondani a hazai pálya előnyeiről. Ezért lett inkább elhalasztva a verseny és majd valamikor január végén tartják meg.

Millride is havas volt persze, de sík és jól járható, és verőfényes napos idő volt.


Már ismerősként mentem lőni, a szokott társasággal. Végül is, ez már a negyedik alkalom, hogy itt edzettem a csapattal. A puskám nem sokat változott a Cross Guns - Cornwall utazásunk óta, ha jobban belegondolok, nem is igen lőttem vele azóta.


Most nem volt házi verseny, mindenki csak gyakorlásképp lőtt.


Én érdekes tesztet csináltam: az év elején kiválogatott selejtes (láthatóan deformált, nagyon könnyű/nehéz) lövedékekkel lőttem, és így is csak 5-6 hibám volt a 25-ből, annak is kb. a fele sebességcsökkenésből adódott, mert nem lőttem be elég hosszan és a puska a verseny közben hűlt le üzemi hőmérsékletre. Vagyis, a válogatásból ugyan baj nem lehet, de ha csak úgy a dobozból veszi ki az ember a lövedékeket, az sem tragédia - hiszen a válogatott legrosszabbakkal sem volt több hibám, mint amennyi szokott lenni.


Amúgy nagyon szép idő volt, szél az elején alig (a végén egyre erősebb volt), napsütés ezerrel, de közben végig 5 fok alatt maradt a hőmérséklet.


Az egyik kis szigetre kitettek egy célt a hóba (a móka kedvéért fehérre festettet), 60-70 méteren lehetett, és a víz felett igen durva szél fújt. A magasságot csak tippelni tudtam, és fél méter körüli rátartással sikerült végül eltalálnom. Mások is lelőtték, de senki sem elsőre, inkább csak véletlenül a sokadik próbálkozásra.


Az új lakásunkban nincs túl nagy internetes térerő, a konyhában van valami kicsi és a hálóban, de azért meg tudtam nézni mindent. Megindult az élet a www.fieldtarget.hu-n, végre rendesen megcsinálták a szövetségi weboldalt. Tartalmak, a versenykezelő rendszer, fórum, minden van rajta. A fórumra én is beregisztráltam, természetesen a szokott nickemen mint 'maestro' és a szokott fekete cicás avatarral. De a lényeg az volt, hogy már az angol címünket adtam meg: Chelmarsh, Midlands, U.K. - külön nem jelentettem be sehol, hogy kiköltözünk.

Holnap lesz egy kötetlen lövészet a Far Coley klubban, az elmaradt Dowry Hill-i Téli Liga helyett. Semmi díjazás vagy ilyesmi, inkább csak egy lövészeti lehetőség. Természetesen, ott a helyünk!

A háziak elmentek valamerre, jéghideg ház fogadott. Vacogtunk hát, de szerencsére amikor megjöttek, feljebb vették a fűtést és úgy már jó volt.

0 komment:

Megjegyzés küldése