2010. január 16., szombat

Edzés a Springfieldnél

Hiába mondtuk Barrynak, hogy pontosan ismerjük a Springfield klub koordináit, ragaszkodott hozzá, hogy ő majd eljön és felvezet bennünket, hogy mindenképpen megtaláljuk. Egy darabig vártuk a szállás előtt (a képen látható), aztán elindultunk. Út közben hívott fel és végül csak megmutathatta az utat (persze ugyanott volt, ahol a menőke is mutatta).


A parkolóból egy sáros mezőn át értünk el a lőtérre, Barry és a fia voltak ott, és még egy-két másik helyi lövő. Egy jól felszerelt fa bódé volt a klubépület, a célok fixen ki voltak telepítve a fás részre.


Nem volt túl sok fa, elég szellős volt minden, de nagyon jól fel volt szerelve célokkal, belövőpálya, külön gyakorlópálya, és maga az igazi versenypálya is.


Ez is az a klubpálya volt, ami alapvetően fixen telepített, de azért időnként átrendezik a célokat, és a szél miatt amúgy sem nagyon lehet megtanulni. Egy kis patak mellett kezdtünk el lőni, és úgy haladtunk a faház felé.


Egész jól ment, de azért a szelesebb részeken voltak hibáim. Főleg a fák tetejére felrakott célokkal volt gondom, itt néha kétszer annyi rátartás kellett, mint amennyi a földközelben lévőkre.


Azért elég nyílt volt ez a terep, a fák inkább csak arra voltak jók, hogy megkavarják a szelet, de nem nagyon fogták meg. A vége felé eleredt az eső is, szép csendesen áztunk a lőállásokban. Nem tudom már, mennyit lőttem, de közepes eredménnyel végeztem a többiekhez képest, ez először látott helyen nem is olyan rossz.


Bementünk pihenni a házba, közben érkezett még egy idősebb fickó, akiről hamarosan kiderült, hogy ő a délkeletiek fórumán domináns írásmennyiséget termelő 'Holly' kolléga, aki régi motoros a sportágban. A falon láttunk egy újságcikket Craigről, aki Barry McDonalds fia és fiatal kora ellenére nagy spíler. Ma is nagyon jól lőtt, de aztán beszart a puskája és nem fejezte be.


Utána még lődöztünk a pályán kötetlen gyakorlásként, ellenőriztem a puska sebességét, minden rendben volt a holnapi versenyre.


A szálláson hajszárítóval szárogattam a ronggyá ázott puskát, és egész éjszakára elöl hagytam, hogy minél jobban száradjon ki mindenhol.


A neten közzétették a Balti Kupa kiírását, írtam is rögtön a szervezőnek. Három napos verseny lesz, gyönyörű környezetben. Ági nem annyira akarna menni, de szerintem ebben az évben minél több európai versenyre el kellene menni, mert aztán már úgyis csak Angliában lövünk majd.

A Schmidt&Bender végre elkészült az új távcsövemmel, amivel garanciában lecserélnék a mostanit, szenved ugyanis egy-két hibától, gondolok itt elsősorban a hőmérséklet-érzékenységre. Megkértem őket, hogy ide postázzák majd a távcsövet Angliába. Okosabb lesz így, mert akkor rögtön el is tudom kezdeni tesztelni.

Este olvastam Holly kollégát a déliek fórumán, szabad fordításban ezt írta: 'Gondolom, az a célod az edzéssel, hogy megnyerd a világbajnokságot a hazádban (ősszel Magyarországon rendezik meg ugyanis a VB-t). Megvan hozzá a megfelelő felszerelésed, nem kétséges, és az akarat is. De a vb-n az a nehéz, hogy három napos a verseny és nem engedhetsz meg 2-3 hibánál többet egy nap. Nehéz, nagyon nehéz. De sok sikert - P.S. Holnap ott lesz Dan Eley, volt világbajnok, úgyhogy összehasonlíthatod a tudásotokat.'

Azonnal írtam neki egy privátot, hogy nem tudná-e elintézni, hogy Dannel lőhessek egy csapatban.

0 komment:

Megjegyzés küldése