Fotóalbum: Wilderhope Manor
A parkolással jól megszívtuk, mert a Tong Gate a skeet lőtérhez vezetett. Nem, nem csapott be a tegnapi biztonsági ember, csak neki a lövészekről a skeet ugrott be, és oda navigált el minket. Ráadásul nem is derült ki rögtön, hiszen a kapu után is ott voltak a táblák, hogy 'lövészek erre', a parkolóban is puskatokos emberek mászkáltak, csak valahogy nagyon karcsúnak tűntek azok a tokok... Aztán végre sikerült felhívni Tonyt és kiderült, hogy nem viccből írta a Lichfield Gate-et a levélbe (tényleg benne volt, csak sajnos elkerülte a figyelmem), és ott kell bemenni. De ezt is csak harmadik nekifutásra találtuk meg, úgyhogy majdnem egy órával a tervezettnél később érkeztünk be, pár perccel a kapuzárás előtt. Egyébként a nyilvános parkoló nem is volt olyan messze, úgyhogy az sem lett volna tragédia, ha ott állunk meg.
A társaság már gyülekezett, hamarosan megtaláltuk a szervezőket és regisztráltam a versenyre. A belövőpályát egyelőre hagytuk, jobban kellett most a délelőtti csoportnak, inkább körülnéztünk a környéken, majd meghallgattuk az eligazítást. Ennek egyik lényeges momentuma volt a következő, szívhez szóló kérés: "Nyelvünk nagyon változatos*. Különösen hibázás esetén. Kérjük, hogy senki ne hangosan ossza meg a környezetével véleményét és magyarázatait a hibát illetően.". Egy versenypálya épült csak, 25 lőállással és 2-2 céllal. Az összesen 50 célból 10 előírt testhelyzetű, és 3 fős csoportokban 75 lövő indult a délelőtti futamon.
* Ez nem is igaz. Mindig csak azt mondták a hibáknál, hogy 'shit' vagy 'bugger'. Bezzeg én, na én aztán tényleg változatosan tudtam kifejezni az érzelmeimet, bőséges szókinccsel, az önismétlésnek esélyt sem adva. Még jó, hogy nem értették :-)
Telt ház volt a pályákon, kereken 150 résztvevő volt ezen a bajnokságon, a fele délelőtt, a fele délután lőtt. Apróság, de nagyon okos dolog volt, hogy a legtávolabbi pályától kezdve visszafelé hirdették ki a csapatokat, így szinte mindenki egyszerre érkezett oda a lőálláshoz, nem kellett senkire várni. Csak egy range marshall volt, az sétált ide-oda a pályák mentén, de nem is volt sok dolga. A marshallokat az angol lövők közül sorsolták ki, a délutániak közül kerültek ki a délelőtti bírók és fordítva.
Körbesétáltunk Ágival, megnéztük a pályákat. A lőállások elég közel voltak egymáshoz, egy rövid egyenes szakaszon volt 4 lőállás, nyílt mezőn lévő célokkal, majd az út egy kis erdős rész szélén kanyarodott nagy ívben, talán egy negyed kört írva le a 25-ös pályáig. A lövők nyílt terepen ültek, de pár méterrel beljebb már kezdődött az erdő. A célok így szemre nem tűntek túl nehéznek, de sok a távoli cél, 15 m alatt nincs is, 30 alatt is csak 1-2. A legtöbb killzóna 40-es, néhány 25-össel tarkítva, de ezek elég közeliek is voltak. Összességében leginkább a dorsteni Észak-Rajna-Vesztfáliai OB pályájára emlékeztetett. Ami nem véletlen, mert ők kimondottan angol mintára építették fel azt a pályájukat.
Mellettünk nagy vásári forgatag volt, például agarakat futtattak egy zegzugos pályán vonszolt zacskó után, a versenypálya szomszédságában pedig háziállat-szépségverseny volt, de szinte csak agarakkal indultak, mást sem mondott a szpíker, mint hogy 'greyhound'. A látogatók is nagyon sokan kutyával jöttek, a szervezők kimondottan szívesen látták a kutyákat. A fő rendezvény egyébként a Countryman's Fair volt, vagyis a vidéki élet fő témái szerepeltek: kutyák, lövészet, traktorok és jószágok.
Amíg a délelőtti verseny tartott, elhelyezkedtem a belövőpályán és több óra hosszat gyakoroltam. A kirakott papír célok közül csak a legtávolabbival foglalkoztam, és meglehetős sikerrel: 55 yardon a 40 mm-es körben egy kivételével minden lövés benne volt, le is fotóztam a távcsövön át (a legjobban telelőtt kör az).
Érdekes, a szél nem vitte el annyira, mint gondoltam, a killzónából csak nagyon ritkán kell kitartani. Volt pár érdekesen alá/oldalra ment lövés, de mikor jobban figyeltem a sütésre és az utántartásra, akkor viszont egy centis körbe ment minden. Mivel láttam a pályán, hogy lesznek magas térdelők is, a válltámaszt ennek megfelelően állítottam át, 2 centivel feljebb tettem és próbálgattam a magasra célzást is.
Egy fiatal sráccal beszélgettem, ez az első komolyabb versenye, az apja kísérte büszkén. Ők jól megértették, amit meséltem nekik, de én őket csak maximális odafigyeléssel értettem meg, annyira szokatlan nekem ez a kiejtés és a sebesség, amivel beszéltek.
Az angolokon kívül volt vagy tíz orosz, a szokásos arcok. Néhány spanyol, közülük Jesús-szal beszélgettünk többet. Az olaszok igen kedvesek voltak, de nem tudtak egy szót sem angolul. Náluk láttam Schmidt&Bendert hatalmas parallaxkerékkel, le is fotóztam. Ez még egy korábbi változat lehet, mert a magassági tekerő is olyan, mint nálam az oldalsó, utólag barkácsoltak rá egy nagyobb kupakot.
Érdekes volt az is, hogy az angolok nem nagyon vesződnek a részletekkel, a legnagyobb távokon is 5 yardonként vannak csak a jelek a parallaxkeréken, vagyis 1-2 m tévedés náluk is belefér.
A lengyelek közül csak Radek és Willi jött el, és velük is csak dél körül találkoztam. Radek nagyon fáradt volt, délelőtt is csak aludt a kocsijukban, nem túl jó felkészülés egy versenyre. Én viszont ellőttem 3 tartály levegőt, belövés végén a 35 m körüli 40-es célt könnyedén leszedtem állva és térdelve is, magabiztosan és nagyon jó hangulatban mentem versenyezni.
A csapatunkban volt egy idősebb hölgy is, aki Osbourne világbajnok mamája, 20 éve lő, most a fiáról rámaradt AA-400-zal és egy első parallaxos 18-40x távcsővel, eleinte jól ment neki, csak kifáradt a végére. Szerinte az FT-ben nem is a fegyver kerül a legtöbbe, hanem az országjárás. Most már nem megy neki olyan jól, de a társaság kedvéért eljár lőni. A drága fegyverekre ugyanezt mondta, mint Jon: nem drága puska kell, hanem egy jó, amit kiismer és összenő vele. A fia sem gyakorol sokat, csak meggyőződik arról, hogy minden rendben van a puskán és megbízható. A szeparátorokról: igen sok szeparátor már csak üres ház, csősúly és dekoráció funkcióval. Van egy olyan gyanúm, hogy az eredeti FWB-mintájúból talán csak a marketing csinált kúpokat.
A távcsövem parallaxkerekén van pár apró csipesz, az álló és térdelő pályákon előbb ülve lemérem a célokat és ezekkel jelölöm meg, így utána már csak a lövésre kell koncentrálni. Will-nek, a másik csapattársunknak nagyon megtetszett ez a csipeszes ötletem, úgyhogy a tartalékok közül adtam is neki egyet ajándékba. Rögtön használni is kezdte, bár elsőre annyit vacakolt vele a lövészkesztyűjében, hogy csak veszített vele, de a következő ilyen pályán már kesztyű nélkül lőtt és jól is boldogult vele. Mondta, hogy figyeljem csak meg, fél év múlva ha megint erre járunk, már mindenkinek lesz ilyen csipesze és a fórumon komoly szakmai viták fognak folyni arról, hogy melyik színű csipesz a legjobb :-) Aki ismerőse arra járt, azoknak is büszkén mutogatta az új 'titkos fegyverét'.
Verseny végére 6 hibánál álltam meg, és ami jó jel, ezek elég egyenletesen elosztva fordultak elő, nem volt különösebb pech-szériám sem az elején, sem a végén. Ülő hiba csak kettő volt, egy távoli a legelején, egy valahol közben. Azt a viccet azért megcsináltam az erdőben, hogy egy térdelő pálya után 30x-os nagyításon felejtettem a távcsövet, de ettől függetlenül is meglőttem 3-4 pályát, az igen távoli célokkal együtt. Bár, máig sem tudom, hogyan. Térdelőkből három hibám volt, egy magasan lévő, aztán a következő magas már sikerült, de kimaradt helyette egy átlagos, az utolsó térdelő pályán pedig a nehezebbet szedtem le és a közelebbi maradt fenn. Állóból csak egyet hibáztam, az is egy közelebbi fajta volt, aztán a 35 méterest, csodával határos módon, meglőttem.
A mai végeredményem tehát 44 pont lett, és ezt az angolok is elismeréssel nézték. Főleg, mikor megtudták, hogy csak három éve lövök. Mellesleg 'AA grade', azaz I. osztályú eredményt értem el. De azért van még hová fejlődni, délelőtt lőttek 50 pontot is, és van sok 46-47-48 pontos is. A délutáni mezőnyről csak egy félig kész listát láttam, ezen egy 45-ös volt és még egy 44-es, a többi 40 alatt. Nem tudom, a top shooterek mind délelőtt lőttek-e, vagy akkor szélcsend volt és ezért ment nekik jobban. A nevek ott voltak ismerősebbek, de majd holnap kiderül.
A verseny után Ágicza elment megnézni a kastélyt és a kertjét (az egész terület voltaképpen ennek a kastélynak a parkja), én pedig még lőttem a belövőpályán. Semmi sem változott, 55 yardon továbbra is lyuk a lyukba (na jó, centisbe), álló-térdelő is jól ment. De nem sokat lőttem, mert végre találkoztam Simon Ayers-szel, akivel már leveleztünk korábban. Ő kicsit nosztalgiázott a Feinwerkbaummal, míg én kipróbáltam a Dominatorát. Egy 11 éves Deben távcsővel lő, nem adná el semmi pénzért, otthon van neki még egy tartalék példány is. Venni sajnos nem nagyon lehet, néha akad használtan, de még úgy is nagyon jó távcső, tényleg nem érzékeny a hőmérsékletre.
Este még elmentünk Radekékkal vacsorázni, Radek volt már itt tavaly is lőni és akkor talált egy jó kis fogadót a közelben. Nem sokat beszélgettünk, mert mindannyian farkaséhesek voltunk, de azért hallottam pár érdekes dolgot. Kérdeztem például, hogy miért nem nehezítenek kicsit a lengyel pályákon. Kiderült, hogy ez minden télen téma a fórumon, de aztán minden marad a régiben. Annak tényleg örül Radek, hogy jövőre velük versenyzek, készül a kemény küzdelemre. Ja, és ők közvetlenül az átkelés előtt vettek jegyet a kompra, ami így már 160 font körül volt! Aztán megettünk mindent és mentünk haza írni és pihenni.
0 komment:
Megjegyzés küldése